Rájöttem: nem érdemes nyelvhelyességi hibákat a konyhában javítani. Feleségem általában pontosan szokta kifejezni magát, csupán akkor vét a nyelv ellen, ha mérges valamiért, vagy pedig mókás kedvében van. Én azonban következetesen helyre szoktam billenteni, így: Nem „kell jöjjek”, hanem jönnöm kell; nem „le kell üljek”, hanem le kell ülnöm stb. Hej, de egyszer alaposan megjártam. Egy kiadós névnapozás után, amint a vendégek távoztak, életem társa „megihletődve” állapodott meg a toronymagas mosatlan előtt, és így fakadt ki:
– Ó, én megint mennnyit kell mosogassak!
Magyartanárként nem hagyhattam figyelmen kívül a botlást, hát azonnal kijavítottam.
– Nem jó. Mert: kell mosogatnom!
Erre a kedves párom felvidulva csapott le.
– Igen? Hát akkor csak mosogassál. Parancsolj, drágám! – És kezembe nyomta a mosogatórongyot. Hiába védekeztem, hogy nem éppen így
értettem, nem volt apelláta.
Azóta nincs pardon: hebehurgya „beavatkozásom” egyenes következményeként mind a mai napig én mosogatok. De ha azt hallom, hogy
„megint kell főzzek”, „kell vasaljak”, „kenyeret kell vegyek” –, hát töksüket vagyok.

Kajcsa Jenő (1933) tanár, Marosvásárhely

* Forrás: Aranypálca. (Humoros rövidpróza-gyűjtemény). Juventus Kiadó, 2021. Marosvásárhely. Szerkesztette: Bölöni Domokos