Molter tanár úrra emlékezem. Hogy például Moli bácsi pipa nélkül soha elő nem fordulhatott, s a somkóróvirág illatáról kopó nélkül is tudni lehetett, a város melyik sarkában leledzik éppen. Meg azt mindenki emlegette róla, hogy az úton is mindig böngészett valamit, s ha netán a villanypóznának ütközött, attól mindég „Pardon, kérem szépen!”-nel kért bocsánatot. De egy érdekes történetére kevesen emlékeznek, pedig nekem ez jelenti az igazi Molit…
Vele volt óránk akkor is, ezúttal nem német, nem is francia, pedig nekünk rendesen ezeket szokta tanítani, hanem magyar nyelv és irodalom. Mindjárt az óra elején bejött az igazgató úr is – órát hallgatni. – Parancsoljál, kedves igazgató úr! – kínálta fel neki saját székét a katedránál –, ő maga amúgy is hosszú léptekkel rótta a padsorok közét. De a diri éppen mellém ült le az első padba, mert aznap hiányzott a padtársam.
Csütörtök volt éppen, piacnap, kellemes őszidő, az ablak nyitva.
Alatta számos vásáros szekér ereszkedett lefelé a Bolyai utcán, egyiknek a gazdája jó telt, öblös hangon árulta a portékáját: – Szeneet!… S mert éppen a népi írók igazáról szólt a lecke, vidám röhögés szakította meg az órát, mely azután tovább döcögött, mint a szekerek, le az utcán, a piacra. Egy idő után a hátsó padból bekondult egy hiteles hang: – Szeneet!… Robbanó röhögés jutalmazta. Nemsokára ismét, majd harmadjára is elhangzott a szénkínáló szózat. Az igazgató úr felállt, csendesen az ablakhoz sétált, majd visszafordulva az osztály felé csendes, dallamos hangján megjegyezte. – Érdekes, milyen sok szenes jön ma a vásárra.
Az osztályon valami feszültségféle futott végig. Moli bácsi hirtelen rámutatott a kuksolóra, és nagyot legyintett. – Áh, fenéket, ott hátul az az ostoba űzi az eszét!
Aztán több szenes nem jött…

Molnár Vince (1926–2000) orvos, az igazságügyi orvostan kutatója
és előadója, egyetemi tanár, képzőművész

*Forrás: Aranypálca. (Humoros rövidpróza-gyűjtemény). Juventus Kiadó, 2021. Marosvásárhely. Szerkesztette: Bölöni Domokos