1989-ben a diktátor futását úgy éltem meg mint sokan mások: remény és aggodalom között, ugyanis a fiam katona volt, az események sűrűjében, mint utóbb megtudtam. Persze, a diktátor futása sem történhetett meg humoros felhang nélkül. Örömöm nem fért bennem, az iskolából átrohantam a szomszéd házba, ahol a falu egyetlen telefonja működött. Az első döbbenet itt ért. Olyan sápadt, riadt arcot még nem láttam, amilyent a házigazda mutatott. Egyebet nem tudtam mondani, csak azt, hogy „Elfutott a disznó!” Ott gubbasztott egy szomszéd falusi, mezőszokoli atyafi, telefonra várva. A hír hallatán izgalom lett urrá rajta: – Mikor?, Hol?, Merre? –, majd szedte a korbácsát, és elrohant.
Egy idő után visszatért megnyugodva, hogy disznaja a helyén van, a szekérben. Most más gondja akadt. Hát immár kinek adja át a leszerződött disznót? Minden rábeszélő tehetségemet bevetettem, míg meggyőztem, hogy nem kell leadja senkinek, ő nevelte és ő használja fel, kedve szerint. Nem nagyon jött, hogy elhiggye, de végülis hazavitte a szegény párát. Néhány nap múlva összeszaladtunk megint, nevető arccal mondta el, hogy én mennyire reáijesztettem, hogy elszaladt a disznója, és milyen jó tanácsot adtam neki, hogy vigye haza. Úgy látszik, a disznónak szerencsés napja volt, bár ezt nem sok más disznó mondhatja el magáról.

Papp János (1947–2015) tancsi tanár, iskolaigazgató

* Forrás: Aranypálca. (Humoros rövidpróza-gyűjtemény). Juventus Kiadó, 2021. Marosvásárhely. Szerkesztette: Bölöni Domokos