Városon felnőtt, naiv, szép fiatalember volt H. Ervin, erdőszentgyörgyi magyar szakos tanár, kinek sokféle mesét, rémtörténetet be lehetett adni. Így mesélhetett valami medvekalandot el apám neki, amit ő el is hitt, és elmerengett rajta.
Amikor a nyári szünidőt kiadták, apám meghívta Ervint hozzánk nyaralni egypár napra, beígérve egy pisztrángozási napot is.
Édesapámnak kedvenc kikapcsolódása volt a horgászat, pisztrángozás, és elég szép zsákmányokkal örvendeztetett meg bennünket, meg a reá érdemeseket.
Ervin el is jött hozzánk, felszerelkezve hatalmas hátizsákkal, nehéz túrázóbakanccsal.
Harmadnapra bekövetkezett a pisztrángozási túra is. Akkoriban – az ötvenes évek második felében – a pisztrángos patakokat csak hosszú, nehéz gyaloglással vagy keskeny vágányú, ipari vonattal lehetett elérni. Ahhoz, hogy eljuthassanak a Nagy-Nyárád völgyébe, a Mezőhavasra, vonatra kellett szállniok. Hajnali két órakor már felléptek a lassan pöfögő vicinális egyik teherkocsijára, és jó háromórás döcögés után elérték a célt. Leszálltak, Ervin szólni sem tudott az ámulattól. Gyönyörködött a tájban, a madártrillával teli erdőben, és követte apámat, aki horgászni kezdett. Eksztázisba esett az első kifogott pisztráng láttán, majd el-elmaradozott – ugyanis a havasi szamóca már éretten piroslott –, eprészett. Egy óra múlva letelepedtek egy tisztáson reggelizni. Jól beszalonnáztak, és Ervin a korai kelés, a mászkálás, no meg az éles, havasi levegő hatására nagyon elfáradt. Hirtelen megkérdezte, hogy arrafele vannak-e medvék, de apám megnyugtatta, hogy nem nagyon, no meg azok jobbára csak éjjel mászkálnak. Akkor én egy kicsit itt leheveredek pihenni, jelentette ki. Apám rábízta a hátizsákját, és azzal váltak el, hogy dél felé visszajön, s majd együtt ereszkednek le a vonathoz, amely két órakor indul vissza, megrakottan, Szovátára.
Ervin hamarosan elaludt, és amikor jó három óra múlva apám visszaérkezett, édesen húzta a lóbőrt. Apámat azonnal megszállta az incselkedés ördöge. Behúzódott egy kb. 20 méterre levő bokorba, és elkezdett dörmögni, majd éktelenül ordítani. Az ordításra Ervin felpattant,
felkapta a két nehéz hátizsákot, és körül sem nézve, hatalmas ugrásokkal, meglepő gyorsasággal menekülni kezdett. Jó ötven méternyi vágta
után apám kilépett a bokor mögül, és utánakiáltott: Ervin, állj meg, te szerencsétlen! Ervin lerogyott a földre, és levegő után kapkodott. Apám megdicsérte, hogy milyen gyors tud lenni, milyen figyelmes, mert a hátizsákokat is magával cipelte menekülése közben. Ervin elismerte, hogy jó tréfa volt, s a medvekalandok is csak kitalált mesék, és végül így szólt: köszönöm ezt az életre szóló, felejthetetlen kalandot.
Késő délután érkeztek haza, és volt áradozás, mesélés. Miután átöltözött, Ervin kérte, hogy amíg a pisztrángvacsora elkészül, pihenhessen,
aludjon egy kicsit. Jó két órát aludt már, elkészült a vacsora, de apám hiába költögette, nagyon mélyen aludt. Hirtelen rákiáltott: Ervin, itt a medve! Ervin egyből felpattant a heverőről, és futásnak lendült a lába.

Szabó Mihály tanár (1924–1966), Szováta

* Forrás: Aranypálca. (Humoros rövidpróza-gyűjtemény). Juventus Kiadó, 2021. Marosvásárhely. Szerkesztette: Bölöni Domokos