Szövérfiéknél disznóvágás volt. A gazdasszony eszeslevest készített. A lakomára meghívták a tiszteletes urat is. Mindenki jóízűen kanalazta a finom levest. Egyedül Sanyika ült mozdulatlanul. A tányérokat nézte, és azon töprengett, hogy míg mindenkinek valósággal hemzseg levesében a gombóc, miért nincs a pap előtt egy darabka sem. Úgy érezte, nem nézhet el ekkora igazságtalanságot. Mérgesen felkiáltott: – Ésanyám!
– Mi baj, lelkem? – kérdezte az anyja.
– Ésanyám! Maga nem lássa, hogy a papnak égy csepp esze sincs?!
Pár pillanatig néma csend, majd szűnni nem akaró kacagás következett. Sanyika csak nézte őket, nem értette, mit tudnak ezen nevetni.
Sőt legjobban az hahotázik, akinek az érdekében fölemelte szavát – a
tiszteletes úr.
Hát ezeket a felnőtteket az Isten se tudja megérteni, törődött végül
bele.

…

Ezen a napon is, mint általában minden hétfőn, sokan jöttek a backamadarasi malomba őrölni. A lovak jóízűen ropogtatták a szénát, míg a gazdák elbeszélgettek egymással, a sorukra várva.
Egy asszony arra kérte a molnárt, mérné meg, mert tudni szeretné,
mennyit nyom.
– Te Pista! – szólította meg barátját egy jól megtermett ember. – Mit szólsz, én mennyit nyomok? – Te? Legalább százhúsz kilót – felelte az.
– Menj el, ne sületlenkedj. – De biz’ Isten, hogy igaz! – Na, én azt már nem hiszem. – Ha nem hiszed, fogadjunk! – Jó, hát gyere!
Megkötötték a fogadást.
– Na Gáspár, állj a mérlegre! – parancsolta Pista, s már jó előre nyalta a száját a veder jó borra, amit most nyerni fog.
– Ugyan, ne tréfálj velem. Miért állnék én fel a mérlegre, hiszen nem saját magamat nyomom!…Hé, te asszony! – szólt a feleségének. – Gyere, állj már fel arra a mérlegre…
– Jaj, hogy a fene ette volna meg a jó dolgodat! – mérgelődött Pista. – Te aztán jól kibabráltál velem. De nincs mit tenni, nyertél. Gyere, intézzük el a tartozást. Mire sorra kerülnénk, itt leszünk.
Hát elmentek a pár méternyire levő Malom nevű italozóba. Ott aztán, más-más okból ugyan, egyikük örömében, hogy megnyerte, a másik bánatában, hogy elveszítette a fogadást, jól megrészegedtek, olyanok lettek, mint két albán szamár. Úgy kellett őket bajjal felrakni a szekérre, mikor végre hazaindultak a liszttel.
– Na, Gáspár! – rángatta hortyogó urának a füleit nevetve a felesége.
– Én úgy látom, hogy máma éjjel te az ég világán semmit, de semmit
nem fogsz nyomni.

Zajzon Károly – Backamadaras

* Forrás: Aranypálca. (Humoros rövidpróza-gyűjtemény). Juventus Kiadó, 2021. Marosvásárhely. Szerkesztette: Bölöni Domokos