Az indonéz szigetvilág keleti szélére, a pápuáknak akkor német gyarmatosítók által birtokolt földjére jutott el a 19. század végén egy erdélyi fiatalember, Fenichel Sámuel (1868-1893) A tehetséges kutató ott is lelte halálát, ám rövid néhány hónap alatt tudományos jelentőségű munkát végzett.
Fenichel Nagyenyedről származott, az ottani főiskolában kitűnő természettudományos nevelést kapott. Érdeklődése kezdetben a régészet felé vonzotta. 1888 nyarán Bukarestben szakszerűen rendezte az ottani elhanyagolt régészeti múzeumot, majd Dobrudzsában egy ásatáson ismerkedett meg Albert Grubauerrel, aki meghívta őt tervezett expedíciójára preparátornak. 1891 decemberében érkeztek meg Új-Guinea német részébe, Grubauer azonban megbetegedett, otthagyta a szigetet, ám az expedícióra szánt kétszázezer márkából csak százat hagyott Fenichelnek. Hősünk azonban felvette a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Múzeummal, ahonnan kapott is szűkös támogatást, megkezdett munkáját így most már kizárólag a hazai intézmények számára végezte. Madarakon és egyéb gerinces állatokon kívül nagy mennyiségben rovarokat is gyűjtött. Ezek nagy részét már korábban hazajuttatta, (a budapesti múzeumnak mintegy háromezer néprajzi tárgyat is küldött), de továbbíttatott belőle a nagyenyedi Bethlen Kollégiumnak is. Állattani gyűjtése mintegy huszonötezer darabot számlált, a feldolgozók sok új fajt írtak le annak alapján.

——————————————————————————————–
Fő munkaterülete az Astrolabe-öböl partvidéke volt, elsősorban Friedrich-Wilhelmshafen (a mai Madang városa), Konstantinhafen, Erima, Stephansort. Behatolt a Finisterre-hegység dzsungeleibe, és kétezer méter fölött is végzett gyűjtést. Olyan helyekre is eljutott, ahol előtte még nem fordult meg európai kutató.

——————————————————————————————

A fojtogató, párás hőség, a szúnyogok milliárdjai, az esők áztatta trópusi vidékek legelterjedtebb betegségének, a maláriának komoly ellenszerét akkor még nem ismerték. Fenichel Sámuelt is megtámadta a kór (egyes vélemények szerint a sárgaláz), s bár szervezete sokáig ellenállt a lázrohamoknak, 1893 elején betegsége veseműködési zavarokat idézett elő, amibe a fiatal kutató belehalt.

Erről értesülve a Magyar Tudományos Akadémia 1895-ben emlékülést tartott, amelyen Herman Ottó méltatta az elhunyt tudományos érdemeit, az ott elhangzottak pedig arra ösztönözték a zoológus és néprajzkutató Bíró Lajost, hogy folytassa Új-Guineában Fenichel Sámuel megkezdett munkáját. Az ország fővárosában, a Port Moresby-i egyetem falán ma dombormű és tábla emlékeztet Bíróra és Fenichelre.

Fenichel Sámuel sírjára a közelmúltban márványtáblát állított egy kis magyar filmes csapat – munkájuk eredménye az interneten is megtekinthető: https://mediaklikk.hu/video/erdelyi-tortenetek-fenichel-samuel-a-tragikus-sorsu-erdelyi-utazo/ A forgatócsoport szervezői, résztvevői közül az erdélyi Xantus Gábor és Xantus Áron, valamint az Ausztráliában élő Hangay György e cikk megszületését is segítették fotóikkal, tanácsaikkal – hálás köszönet érte!