Még a riporter is sebtében, azonmód veti papirra, olykor vázlatosan, jelenkora krónikáját, a fotóriporternek viszont még nála is fürgébbnek kell lennie. Ő az elröppenő pillanatot kell hogy megragadja jó szemmel, jó fénnyel, érdekes beállitásban. Egy hazánkfia hires fotóst Párizs szemének nevezett hajdanán egy ugyancsak világhirű iró, az ő példájára nevezném én is Csomafáy Ferit Kolozsvár szemének. Pedig minket nem is Brassaï, a fotóművész, hanem Brassai Sámuel hozott össze egy bő évtizedre az ezredforduló tájékán, amikor Feriék lakásán, tanár-kollégám élettársával, a líceum Közmag nevű diákmagazinját pátyolgattuk. A háttérből persze, Gyöngyi mint ötletgazda és a lap mindenese, én mint a kéziratokat vasalgató olvasó-szerkesztő, a már visszavonult, nyugdíjas Feri pedig mint képszerkesztő és mindig segítőkész, figyelmes házigazda. Fotóművészi életpályának delelőjének részleteivel, a színházban és az operában „lefotózott” éveivel csak később, életmű-kiállításán ismerkedtem meg. Csakúgy, mint a sajtóriporteri munkásságának színe-javával is.
Szomorú a hír, de a veszteség fájdalmát némileg enyhíti a tudat, hogy felbecsülhetetlen értékű képi hagyatékát szakszerű gondoskodás menti át az utánunk jövők számára.
Kedves Feri, nyugodjál békességben!

Forrás: Krajnik-Nagy Károly FB-oldala