Kezdetben csak félve
egyet előre
s rögtön vissza
térdremegve,
valahol szólt a zene,
egyre hangosabban
diktálta lépésemet :
most balra,
kettőt hátra sebesebben,
lehajtott fejjel,
hattyúmódra,
a kezemet fogóhoz
simulva,
a derekamat markolóhoz
igazodva,
csak jártam, csak éltem,
öntudatlan félálomban –
de szobám éjjele most szakad,
világlik már túl az ablakon,
ideje kiásnom magam
a rám osztott homályból,
ideje szembenézni
lényem másik felével –
megtudni mivégre
s ki diktálta folyton
minden lépésem.