Majtényi Erik: Holdfény műanyagból

Amikor a háború alatt és utána is minden silányabb holmira, de még az elvont fogalomra is fitymálva mondtuk rá, hogy műrostos, bizony nem gondoltuk volna, hogy az évezredek óta kezes jószágokként hozzánkszelídült anyagok mellé mi hamar velük egyenértékű vagy őket felülmúló műanyagok is sorakozhatnak.
A környező világ olyan összetevői, amelyeknek az anyatermészet csak a lehetőségét teremtette meg, a kivitelezésüket miránk, illetve vegyészeink boszorkánykonyhájára bízta, mint a jó pedagógiai érzékkel bíró, gondos szülő, aki félkész játékszert vesz a gyerekének, hogy kétszer is örvend­hessen neki: amikor megkapta, és amikor a gyár eredeti elgondolása szerint kevés jótanáccsal és sok leleménnyel nyélbe is tudta ütni.
Szaporán szaporodnak a mindenrendű és rangú műanyagok, öltö­zéknek kínálkoznak és lábbelinek, behatolnak a tanszerek közé, a konyhakredencbe, az építészetbe és az autóiparba éppúgy, mint az or­vostudományba, és nem utolsósor­ban az űrhajózásba. Műanyaglab­dák pattannak a tengerparton, mű­anyagból készíti egy kolozsvári szö­vetkezet a Marokkó néven közked­velt pálcikajátékot, műanyag a bő­rönd, az esőkabát, a szatyor, a für­dőszoba-szerelék, az elefántcsont-utánzatú telefon, kések nyele és drótok szigetelése, s már ott tar­tunk, hogy a műanyagok tartóssága fölött vakarjuk a fejünk búbját, mert maholnap teleszórjuk a föld­golyóbist műanyaghulladékkal —nem tudom, milyen fenyegető ez a veszély, de tény, hogy már ki is kísérletezték a szabad levegőn magá­tól felbomló műanyagot, s akkor ta­lán mégsem jutunk oda, hogy maholnap az orrunk hegye se látszódjék ki a halomra hajigált olajpalac­kok közül.

Így ismertük meg mainak és kor­társunknak és színesnek és ízlésesnek a műanyagot, mígnem a napokban a piacra nem tévedtem, s ott meg nem láttam azt a könnyű és kecses műanyag szivacsfóliát, amely bársonyos meghittséggel szorított ki hagyományosabb fürdőszobaszőnyegeket, de ezt nem padlóra árulták, hanem falra, és rajta voltak a hold­fényben úszkáló hattyúk a várkastély taván, és rajta volt a gombolyaggal játszó cica meg a szarvas a rengetegben, és még jónéhány hagyományos képviselője a giccsnek, az ízléstelennek, a vásárinak.

Olyan mellbevágó volt a modern technikának és az álesztétikumnak ez az ellentéte, hogy már őszintén hiányoltam a szabad levegőn magától és végérvényesen és soha föl nem támadóan makromolekuláira bomló giccset.



Megjelent A Hét II. évfolyama 41. számában, 1971. október 8-án. Forrás: ujhet.com

2021. október 12.

Szóljon hozzá!