Romániában élve persze nem észleled, hogy a környező világ rendje kissé sántít. Beolvadsz a környezetbe, egyszerre mocorogsz vele. Ugyanígy mindenki mással.
Ám ha huzamosabb távollét után térsz haza, kétségtelenül pofán vág, hogy mennyire zavaros az itteni egyen-mindenség.
Hogy milyen elkínzottak az emberek, és hogy ettől mennyire gonosszá válnak.
Elkerülhetetlen a döbbenet, mikor például a legkifizetődőbb túlélési stratégia az agresszív útszéliség.
Művelt államok népe a lehetőség szerint kíméli az idegeit. A bajmegelőzés formáit már-már a karikatúrát súrolva gyakorolják.
Szociális mosolyokat és társalkodási mintákat alakítottak ki, bármiféle torzsalkodás megelőzésére.
Ha valaki ellentmond, rávigyorogsz, és ezt közlöd “We agree to disagree” (Egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet.)
A lábadra lép valaki, magad sietsz bocsánatot kérni.
Szelíd és mosolygó kétszínűség fogad mindenütt, és mint valami gyógyító kenet minden sebre, balzsamozza félelmeidet.
Udvariasságnak hívják ezt az álszent magatartást, lényeges ám a társadalmi érintkezés folyamatában.
A román ember nem ilyen, mert nem lehet tárgyilagos csak úgy.
Nálunk ugyanis, ha jó vagy, lábbal tipornak.
Képzeljünk el egy lányt, aki eladó lesz. Szereti a szakmát, minél kedvesebb és szolgálatkészebb szeretne lenni vásárlóihoz.
A kedves profi mosolyt, amitől az áru kelendővé válik, durván ledörzsöli arcáról az a hat-hét tagú badarán, akik durva beszólásokkal bombázzák, vagy őrültként üvöltve veszik el a kedvét mindentől, már az első munkanapján.
Tök esélyes rá, hogy egy hónap után teljesen eltűnjön a mosolya, év végén pedig ott álljon a pult mögött mint szabvány-elárusító, savanyú és utált arcú, aki úgy förmed rád, hogy elfelejted, ki vagy.
A fent említett badaránok sem született badaránok. Szerencsétlen flótások ők: rád üvöltőttek, mióta csak élnek.
Utálatosakká akkor váltak, amikor bőrükön érezték, hogy nem édes dolog másokkal üdvösködni.
Hiszen minden ügyfélablak előtt csak üvöltve érvényesülhetsz.
Mert csak gátlástalan gazemberekként, a szelídek földbe tiprásával juthatnak előbbre.
A seregben a közkatonákat halálra gyötrik a tisztesek. Mihelyt azonban maguk is szakaszvezetővé avanzsálnak, még szilajabban kínozzák az új bakákat.
És minden eképp működik, a társadalmi rétegekben s minden szinten: a románok önnön hóhéraik és önnön áldozataik, a lelkileg elzüllött, hisztériás társadalomban.
Úgy hiszem, a világban ez különböztet meg manapság minket, románokat: a mindennapi élet készenléti feszültsége. Az állandórobbanás-készültség, ami gyomorfekélyt és agyvérzést okoz.
Az örökös konfliktus, mindenkinek mindenkivel.
Nem azt mondom, hogy eredendően rosszak volnánk.
Persze ide sodort a nyomor és a kilátástalanság, a nevelés-oktatás hiányosságai, a gyökértelenné tett és a nagyvárosok gettóiba csődített paraszttömegek ellehetetlenítése.
Vannak egyéb tárgyilagos magyarázatok is.
Volna azonban valami még, valami finomabb, egyben még sötétebb, e társadalmi cinizmusban.
A rossz világ, amelyben élünk, idővel kedvünkre való lesz, élvezni kezdjük, hogy magunk is gonoszak vagyunk.
Vérszomjasságunk inzultusokban és trágárságokban robban ki.
Kérkedünk durvaságunkkal, közben mint az erkölcs felkent hordozói, a közönség felhevült tapsában dúskálva élvetegen vetkőzzük le az erkölcsöt magát, és kíméletlenül megfosztjuk magunkat a jellemtől.
Nemsokára oly cinikusokká, a jót a rossztól képtelenül megkülönböztethetőkké válunk, akár a lotyók és az újgazdagok.
Fölemelkedésünk (vagy csupán életben maradásunk): nagydíja ocsmányságunknak.
Az általános idegbaj csak hosszas terápia után érhet véget; mert túl drága, túl hosszú, és bizonytalan kimenetelű.
Egyelőre nem hiszem, hogy megengedhetnénk magunknak.

FORRÁS: MIRCEA CĂRTĂRESCU
LECTURI DILEMATICE
https://www.cuvantul-liber.ro/442839/lecturi-dilematice/
Fordította Bölöni Domokos

1. Borbáth Guszti és Erzsike:
   2021. október 15. 10:16

   Köszönöm,hogy elolvashattam. Nagyon szomorú,de igaz és elgondolkodtató jellemzése a mai emberi magatartásnak.Ha terápiára nem is mehetünk,ilyen írások olvasásával kezelhetjük magunkat. Köszönöm.