Lényegében, a literes üvegeken,
– melyekben félbevágott barackok úszkáltak –
meg a borsókonzerveken kívül,
semmi sem volt a közértben –
máshol még ennyi sem:
csak vaskampók
és porlepte, üres polcok.
Gyárból loptad a klórt,
a szeget, meg az olajfestéket,
mikor mihez lehetett hozzájutni,
az irodából pedig gemkapcsot csórtál,
vékony lapokat a csomagoláshoz,
vagy radírt, ceruzát a gyerekeknek-
nem féltél, hogy rajtakapnak,
a kapus, mint kegyes istenség,
szemet hunyt, ő is hordta,
amire csak kezet tehetett –
élni kellett a semmiből
s ez bátorrá tette az egereket.

A buszban már szinte boldog voltál,
lábadhoz támasztva érezted a tömött szatyrot:
otthon ki lehetett pakolni valamit az asztalra-
a zsúfolt járgányt is megszoktad,
két vodka-szagú melós közé préselve álmodtad,
hogy egyszer eléred a nyugati határt
és nem lőnek rád –
az a martalóc fegyveres úgy tesz, mint a kapus:
tudja, de máshová néz
s te végre átléphetsz – szíved a torkodban-
megveszed a Lokomotív nagylemezét,
vagy nem is, inkább egy vastag,
kemény táblájú könyvet,
melyre magyarul írtak címet.