kiszürkült fénykép
a felhő fent, lent a köd.
éjünk szegélye az égő lámpasor.
sok lehunyt ablak mögött… valahol…
egy sirály szárnya az egyetlen fehér,
mit a Fekete-tengerből tépek.
egyre több az ég.
a föld fölött az égi mezők.
levél-élnyi
zörgő lábnyom,
amit fölkap a szél…
és nincs… lassan az sincs…
az a megvallott
és meg sem vallható csöpp remény…
hogy az ember hazataláljon.
senki…
senki se mondhatja,
aki megszületett erre a földre,
hogy ez a világ nem az övé…
nincs egy másik világ.
vagy ha van, az a
meghaladhatatlan messzeség.
bárki emberfia,
míg az életemre nem tör — barátom.
föl se merül,
rossz szándékkal is közeledhet…
eszembe se jut, hogy kését
a hó alatt elengedi a fagy…
és hogy bőröndje
azért akkora, hogy összedarabolva
beleférjen az én hetvenöt kilóm.

Forrás: Kalamáris