(Folytatásos részlet egy hosszabb portré-interjú szövegéből, kérdez: Bartha György, válaszol: Gergely Mátyás)

Telt-múlt az idő, úgy nyárközepe tájt átköltöztünk a szállással Szekerútba, a Bikakertek mellé. Ez a faluhoz közelebb eső legelőrész volt, könnyebben megközelíthető, mind a terep, mind pedig a távolság szempontjából. Már érett a vadegres, áfonya, mindkét gyümölcsből volt itt bőven! A patak tele balinttal, kövi márnával, az „étrendbe” gyakran került halétel is. Bizonyos idő elteltével, miután „lerágattuk” erről a legelőrészről is a füvet, innen is továbbálltunk. A következő szálláshely Vészespatakán, Csűrös Lajos (Hurkás) „csűrében” volt, A költözéskor újra Vitos Emri bá (Emeli) volt a soros segítőtárs, és megígérte, hogy – mint másnap – az élelem-csomagot a lánya fogja kihozni szekéren, minthogy nekem csak egy napra való élelmem volt a tarisznyában:
– Én most téged itt kell hagyjalak egyedül egy napra, el kell utaznom Brassóba (valami hússzállítás-ügyet bonyolított le). Mivelhogy egyedül hagylak az állatokkal, miután visszajöttem, a részemről is egy napidíj (5 lej) üti a markodat! (Így akart kedvet csinálni nekem a maradásra!)
Semmi sem úgy lett, ahogy megbeszéltük! Se váltó-társnak, se leánynak, se élelem-csomagnak színét se láttam! Három nap egyes-egyedül kellett helytállnom a 60 darab szarvasmarhával a vadon pusztaságban! Az új helyre történt költözéskor valahogyan még az edényről is megfeledkeztünk, így a tehenet kenyérhéjból készített „kupába” fejtem, amíg teljesen át nem ázott. Utána a tehén tőgye alatt ülve (mint Romulus és Rémus az anyafarkas alatt) vízszintesen tartott arccal, direkt a kitátott szájamba fejtem a tejet. Szerencsémre, türelmes, jámbor volt az állat.
Napközben a teheneket elengedtem Nagy-Berec-Bécbe, és csak este mentem begyűjteni őket. Ezalatt a patakban halásztam, rákényszerített a szükség, a kifogott halat pedig nyárson megsütöttem. Este sötétedés előtt egybegyűjtöm a csordát, hajtom a szálláshelyre, szerencsém is volt, nem bogározott el közülük egy sem, vadállat se tett kárt bennük, a szálláshelytől nem messze volt a kollektív fejőstehén csordája, a fejőemberek kézzel dolgoztak (még ilyen szinten állt a kollektívben a villamosítás, gépesítés!), csodálkoztak is, hogy egy tizenéves legényke egyedül elboldogul itt a kietlenségben egy egész csordával, úgy, hogy abban semmi hiba sincsen!
Ekkor, június vége volt már, született a legkisebb testvérünk, Olga. A keresztelőt egy hónapra rá, július utolsó napjaiban tartották, amelynek költségeihez 200 lejjel már a saját keresetemből magam is hozzájárultam.
Erről a szálláshelyünkről is továbbköltöztünk, ki a hegybe, Ölves patakába, és onnan jártuk be, legeltetni, a környéket. Ekkor történt, hogy Hosszú András tehene a borjával együtt elhagyta a csordát, és megszökött Kishollóra, ahol a kollektív előtt a kaszálójuk szállása volt, amelyre az állat még emlékezett. Ezen a vad helyen a farkasfalka megtámadta őket, a tehén védte a borját, de a farkasoknak sikerült a borjat egy szakadékba beugratni, itt széttépték, valamennyire elfogyasztották. Amikor ráakadtunk, a tehén még mindig őrizte a borja maradványait. Amikor meglátott minket, hozzánk szaladt, majd vissza annak a vízmosásnak a szélére, ahol a borját tudta. Maga is megsebesült, mialatt védelmezte a borját. Nehezen tudtuk elhajtani a szakadék szélétől, vissza a csordába.
Ennyit tartottam érdemesnek elmesélni 1963 eseményekben bővelkedő nyaráról!

B. Gy. : Azután az általános iskola felső tagozata következett…

G. M. : Az 1963/ 1964-es tanévet már az általános iskola felső tagozatán, az V. osztályban folytattam, az iskola Bagolyvár nevű épületrészében volt az osztályunk. Az első napokban a szokatlan dolog az volt, hogy nem egyetlen tanítónő keze alatt folyt a tanulás, minden órára más-más tanító, tanár jött be az osztályba a naplóval a hóna alatt. Lassanként ezt is meg lehetett szokni! Mint osztályfőnök, Bíró Teréz természetrajz tanárnő vett kezelésbe minket. Sportkör órán – nem folyt valami szervezett tevékenység: fociztunk, birkóztunk – így történhetett meg, hogy birkózás közben eltörtem a karom, ezzel beutaltak a csíkszentmártoni kórházba. Gipszelés után akár haza is engedhettek volna, de akkor az volt a gyógymód, hogy hetekig benntartották – végtag-törés esetében is – az embert. Úgyhogy volt alkalmam különböző kóresetekkel megismerkedni. Többek között egy csinódi embert hoztak be, akit vadászat közben medvetámadás ért, eléggé siralmas állapotban volt, jól „megcsabbodta” a medve. Nem fért a fejembe, ha puska van a kezében, valaki hogy nem tudja megvédelmezni magát?
Így tellegetett el az V. osztály, nem tettem tönkre magamat a tanulással, órán odafigyeltem, amikor a tanárok „adták le” a leckét, ebből „meg lehetett élni”. A tanárokkal sem voltak konfliktusaim, megadtam mindegyiknek a nekik kijáró tiszteletet. Egyeseknek ejsze még többet is, mint amennyit megérdemelt! Közeledett a nyári vakáció, valamiféle pénzkereseti lehetőség után kellett nézni, mivel a kollektívben végzett munkáért csak pontokat írtak, és – ezt már volt alkalmam megtapasztalni az előző nyáron – a pásztorkodás sem biztosított valami tetemes jövedelmet. Meg aztán, a faluban akkorra már – a fent vázolt okok miatt – alig maradt „magán-marha”.
Tudomásunkra jutott, hogy a szentkatolnai állami gazdaságba mezőgazdasági munkára munkaerőt toboroznak: felnőtteket, ifjakat és nagyobb gyermekeket egyaránt. Nagy nehezen sikerült „bekönyörögnöm magam” a lányok-asszonyok csapatába (gyomlálás, kapálás, nyár végén: pityókaszedés), és – ami a munkavégzést illeti – meg is álltam a helyem. Úgyhogy a szervezőkkel a következő nyáron már nem akadt bajom, minden különösebb kérincsélés nélkül – mivel már ismertek – felvettek a csapatba. A napi kereset – a korabeli viszonyokhoz képest – eléggé számottevő volt: 40 lej! Ezenkívül: élelem és szállás, kéthetente: szombat délutántól – vasárnap estig ingyenes hazahozatal és visszaszállítás. Számomra fontos hozadéka ezeknek a nyaraknak az, hogy ismeretséget kötöttem a többi kászoni falvak fiatalságával.
VII-VIII-ban az állami gazdaságban már keményebb, férfiasabb munkára is vállalkoztunk (kocsirakás, pityókaverem-ásás), így a keresetünk is jobb lett, a veremásásért például napi 150 lejt fizettek, a kiszabott „normát” , egy kis erő-összpontosítással teljesíteni lehetett.
Amit fentebb írtunk, abból nem nehéz kikövetkeztetni: a szülőknek már általános iskolás koromban sem kellett a számomra biztosítaniuk a ruhát, lábbelit, költőpénzt, egyéb kiadásokat.

(Folytatjuk)