Kelj fel és öltöztess át,
lépett anyám ágyához Aranka néném,
mielőtt kivánszorgott a térből.
Nocsak, tán minden iskolát
egy okos kis maçon épített… ám én
már sejtettem valahol
az éjjel-nappali,
tévelygőkre váró, túlvilági restit,
mert ablakon, falon áthatolt
az agytröszt lézersugara.
Rám borított
több fazéknyi forró,
áldatlan homályt,
hát kérdem én: ebben a
ripacs, világgá ordított
imaházban hogy került ő
mégis a harangok közé, hisz
a templomkertben kikerics,
fenyő díszlik, valamint
üres palackok, úttörő dalok,
puccba vágott hajléktalanság
az öntöttvas kerítés mögött.

Ezért a továbbiakban mindig,
mindenütt csak a túlsó oldalon,
fehéren-feketén gatyától ingig.
Talán meg kéne lazítanom
eredendő bűneim láncát…
nem miattam lázad az univerzum,
én csak hidakat égetek, ha át-
lépsz és itt hagysz
az abszint, a jamaikai rum
jégbe fagyott hegyei között.
Kávéskanalam alpaka,
feketém időzített bomba.

Aztán van még néhány katona, üzér,
merénylő, Princip, Matuska,
öt hírhedt kémnő,
hátamon vipera,
tarkómon jéghideg puskacső.
De mozgó testek felett virrasztó
halottak, amatőr színészek,
kőbányában robotoló
tudósok is élnek
odabent.

Forrás: Kalamáris
1