Embervirágok

Embervirágaimat tenyésztem. Csúnyácskán szépek, szúrósak, félnek, elrothadnak, élnek. Repedtpohár, törtcserép, lukas fagylaltedény otthonuk, penészszagú föld a hazájuk, vizenyős pillantások alatt sínylődve örvendeznek, növekvő tekintet simogatja tüskéiket. Elszáradnak, ottmaradnak, szemétben is, kínlódva is, holtan is szeretve, emlékpárkányon kígyóznak, virágmennyekben.

Rambokettőhúsvét

Mások ünnepe pálinkás jóreggelén épületes lepedőre kivetítve, saját halottak saját égi kenyeres követe kísért. Mintasírban-csendbontó dongómotor cikáz idősíkon át, mentőcirkusz vijjog abszint alatt, lassúgalamb röppen fülledelmesen, ebédre vár, ki szót emel, alhatnám szolgáló szemfödél ingben sorjáz, kisujjzsibbasztó mosolygathatnék jön rám. Mindenki máshol van.

Holtanyák napján

Reggeli könnyfürdő után hajmosó bánat. Virágkeresőben piacra menet szárnyas üvegbetét röppen kukába. Pár drága virág aligélőnek, sok olcsó virág sok drága halottnak. Temetőtaxis fuvar, törékeny tulipán margaretteg. Szoros sírhelyima, gyorsmoha-simogatás, parkinsonné kermamu cserépben kornyadozik, fonnyadt szobanövény. Munkaloholás, jeges verejtvény, lélek-párka robotol, az Úr napját megszentelve. Hazafelé barbapapa-felhők lába lóg, michelagniolo szoborva úszik a szétkent égen, csalogányos partiképes rózsaszín nimbuszból zötyögve integet az álmos Isten.