VISSZA AZ EGÉSZ!

Még a boldog béke éveiben történt, a mi vidéki színházunknál. Gózon Gyula — akkor úgy hívták, a »kis Gózon« — és az atléta termetű óriás Deésy Alfréd — a némafilmek ismert rendezője — ugyanannak a társulatnak tagjai, elválhatatlan jó barátok voltak.
— Te Alfréd — szólt egyszer Gózon —, nekem nagy baj az, hogy kint lakom a város végén, a Légszesz utcában. Előadás után sose tudok hazamenni, nincs kedvem ilyen hosszú úthoz; ezért éjszakázok a kávéházban. Persze, lekésem a délelőtti próbát. Ezt meg kell oldani radikálisan. Teszek egy ajánlatot: valahányszor hazaviszel az öledlben, kapsz egy ezüst koronát. Stimmt?
Megegyeztek. A nagy lunga Deésy este tizenegykor már várta a kiskapunál, s amint Gózon kilépett a színházból, ölbe kapta, és vitte kifelé a város végire —, a Légszesz-utai kapu előtt tette le. Gózon boldogan fizette ki az egy koronákat.
Így ment ez sokáig. De egy este hazaérve Gózon zavartan kotorászott a kapu előtt:
— Frédikém, ma véletlenül nincs pénzem, hanem holnap megkapod, becsületszavamra…
Deésy ránézett, szó nélkül felkapta, szorosan fogta, és vitte végig a városon, amíg visszaérkeztek a színházi kiskapu elé. Ott letette:
— Így. Most mars haza a magad lábán.

Emőd Tamás

Színházi Élet, 1938/12