Závor Zoltán író. Tulajdonképpen boldog párkapcsolatban élt Enikővel. Gyerekük még nem volt. Zoltánnak idáig három vagy négy könyve jelent meg. Volt könyvtáros is. Feleségének mindig megmondta, hogy milyen könyvet vegyen. És milyet ne… Ő úgy gondolta ért ezekhez. A könyvek világa az ő szaktudása volt.

Enikő is szeretett olvasni. De nem az ura könyveit. Mindenfélét. Este az ágyban. Klasszikus világirodalmat, mesét, sci-fit, thrillert és szerelmes regényeket. Ez utóbbi kettőt Zoltán nem szerette. A sci-fit még talán. Hiszen nagy fantáziájú volt. Az ő igazi műfaja a novella és a regény volt. Az előbbiben nagymesternek látszott. Persze a regényben is…

Egyszer Enikő egy novelláskötetet vásárolt. Ő neki nagyon tetszett. De Zolinak egyáltalán nem.

– Miért veszel ilyeneket? – kérdezte.

– Nem rossz ez… – védekezett Enikő.

– De nem is ízléses.

– Nekem tetszik. Már harminc oldalt kiolvastam belőle és szerintem semmi kifogásod nem lehet.

– Majd én is elolvasom, bár fölösleges, látom az egésznek a lényegét. Ami nekem nem tetszik.

Zoli naponta írt és sokat. Ő már nem vásárolt könyveket, ami lényeg volt, ami kellett neki, az már a fejében volt. És Enikő miután kiolvasta ezt a bizonyos könyvet betette a saját polcára. Neki meg éppenséggel ura könyvei nem tetszettek. Túl bonyolult volt neki. Ennél ő könnyebbeket akar olvasni. Talán ez volt az összeütközésük oka. Kis idő elteltével Enikő újabb könyvet vásárolt

olcsón. Amikor Zoli kezébe került, az nagyon felháborodott.

– Hogy vehetsz ilyen olcsó hülyeséget?

– Neked hülyeség, de nekem nem…

– Vidd vissza!

– Micsoda? Amikor már megvettem?

– Akkor vissza viszem én…

– Ezt nem lehet…

– Ne is lássam…

– Jó. Eldugom előled.

Zoli annyiban hagyta. Enikő olyan helyre tette a könyvet, ahol még Zoli sem találja meg. Mivel csak úgy Enikő könyveket vásárolt, ezért elhatározta Zoli, hogy ő is elmegy a könyvesboltba. Egy régi szerző novelláskötetét vette meg. Ő neki tetszett. Ám mikor neje kezébe került a könyv, legszívesebben szétszakította volna…

– Ilyeneket miért veszel? Ezt én is kérdhetem.

– Ez színvonalas könyv.

– Nekem nem. Bonyolult és unalmas.

– Akkor ne olvasd, nem neked vettem.

Enikő odaadta a könyvet Zolinak. Az most nem írt, hanem ezt olvasta. De úgy látszik, ihletet is adott neki. De Enikő is kiolvasta a maga könyvét. Tetszett neki. Persze Enikő tudása csekély volt Zoliéhoz képest, de éppen azért vett mostanában annyi könyvet. Nem akart alulmaradni.

Így hát ismét vett egy könyvet. Verseket tartalmazott. És ahogy Zoli kezébe került, az hihetetlen módon jó véleménnyel volt róla.

– Ez tetszik! – mondta.

– Nem hiszek a fülemnek.

– Pedig de. Ez egy jó verseskötet.

– Ugye?

– Még én is kiolvasom.

S Zoli kezébe vette a könyvet, elfeküdt a díványon s olvasni kezdte. Ilyen jó verseket már régen olvasott.

Mikor este ágyba bújtak, Zoli elmerengett.

– Min agyalsz? – kérdezte a felesége.

– Csak az írásaimon. Szeretnék nagy író lenni.

– Akkor fogadd be azokat a könyveket is, amiket én veszek.

Zoli elmosolyodott.

– Talán hasznomra válik!

Oldalt fordultak s elaludtak.