Ötödik rész, fontos tudnivalókkal: hogyan lesz valakiből analfabéta több egyetemmel és hogyan jut el Csíktaploca neve a nyugati határra.

A vallató tiszt egy magyar volt nálam, és sok zsidó és más nemzetbeli is volt, csak úgy a nevek után ítélkezve. Volt közöttük olyan is, hogy látszott rajta, sajnál minket. Nem is gúnyolódott, ami nagyon a szükséges volt, azt megtette.
Közben a Morsét is kezdtük elsajátítani, mert minden cella oldalán, minden börtönben, az ajtó fölött, ott van a Morsé Abc.
Lassan megtudtuk, hogy kik vannak a perben. Az is kiderült, hogy államcsínnyel vádolnak. Miniszterek vannak, egy tankezredes, régi birtokosok, papok.
A sok vegyes kérdés annyira megzavarja az embert, hogy nem is tudja elképzelni, hová akarnak kilyukadni. Ugyanis már volt olyan eset, hogy egy ügyben megindult vallatás alatt még vagy három ügy szökött ki.
A vallatóknak fontos is, hogy minél több érdekes adat birtokába jussanak, hiszen a kenyerükről van szó, arról, hogy igazolva legyen a fenntartásuk. Íme, mennyire szükség van rájuk!
Így elképzelhető az is, hogy a kirakatperek egy részét nem is felülről irányítják, hanem megyei szinten elindítanak valamit és követik, még az is lehet, hogy előre meg is mondják neki, hová kell menni.
A vallatás alatt, ha már a kihallgatott nem “érdekes”, közös cellába is betehetik. Itt sokszor befektetnek megbízott embereket, aki először hallgat, betegnek teszi magát, hallgatja, hogy egymás között mit beszélnek. Még az is előfordult, hogy analfabétának tette magát és megkérte a cellatársat, hogy tanítsa meg az ABC-re.

Humoros eset volt a mi perünkben Mezei páter, aki szintén analfabétát játszott két licenciával, vagy hat idegen nyelv ismeretével. Azt végig kellene hallgatni, amikor ismételte nagy nyugodtan, hogy ez a kis b, az a nagy B.
Olyan eset is volt, hogy az őr volt betéve rabruhába. A Morzéval is kellett vigyázni, mert egyes őrök megtanulták és előfordult, hogy ő diktálta az új híreket. Olyan esetben, ha a vallató észreveszi, hogy újabb neveket szívesen diktál a letartóztatott, az is előfordul, hogy csomagot kérhet, sőt még az is, hogy hazaviszik látogatni.
Mindenesetre nagyon idegölő idő ez, mert nem tudod, mi jön ki belőle, még arra is gondolsz, hogy kivégeznek.
Sok sóhajtás, sok jaj szállt az ég felé a pincék mélyén!
Mellettem a cellában Orbán István volt Csíktaplocáról. Soha nem láttam, csak elképzeltem. Azt kérdezte, mit döntött az ENSZ?
A kérdésből már megértettem, ha ilyen emberektől fél az állam, akkor itt nem lehet komoly szervezésről szó. István bácsit igaz, hogy halálra itélték, de ami a legszomorúbb, vele volt két szép gyermeke is.
Az 57 személyről semmit nem tudtam a tárgyalásig. Egy alkalommal egy hatalmas öregember szavát megértettem, hogy ő elviszi a fürdőkádat, de vegyék le a szemüveget. A fürdőből egy öntvény fürdőkádat kellett átvinni egy másik helyiségbe. Megölelte és vitte az őrök nagy csodálkozására. Később tudtam meg, hogy ez a férfi Kovács Balázs szentkatolnai esperes volt.
Pincékhez, vallató helyiségekhez illő sziszegés sokszor hallatszott, de csak félelmetessé tette a hangulatot, soha nem értettem egy szót sem. Illetve, néha, úgy halkan hallottunk egy olyan mondást, minden bizonnyal megfélemlítés céljából: “Valószínű, hogy ezt halálra ítélik.”

(Folytatjuk)