(Folytatásos részlet egy hosszabb portré-interjú szövegéből, kérdez: Bartha György, válaszol: Gergely Mátyás)


B. Gy. : Téged a szolgálat a gyárhoz kötött…

G. M. : Igen, a szolgálatom ideje 23 órakor járt le, ekkor átadtam az engem felváltó munkatársnak épségben a rám bízott részlegeket, és miután telefonon értesültem, hogy odahaza minden rendben van, kimentem a központba. A „tapsitér” néppel volt tele. Randalírozó alakok a megyeházában a büféket „kisajátították”, tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, és hogy Costea „elvtársnak” , a megyei első titkárnak a lakására is ez vár, (ő követte Szászt a megye élén), és mivel ugyanabban az ikerházban lakott, mint elődje, én nem az ő javait féltettem, hanem az Erdély tábornokét, akit – bár 7 éve kegyvesztett lett, – még mindig megtűrtek eredeti lakásában. Még éppen idejében telefonáltam a tábornok úrnak, hogy feltűnés nélkül hagyják el a lakást, és vonuljanak ki a fiukhoz, esetleg hozzánk, mert atrocitásokra is sor kerülhet, és mivel egy házban laknak a gyűlölt első titkárral, aki minden elődjén túltett az elrománosítási politika „gyakorlatba ültetése terén”, könnyen érvényesül a „nyulat bokrostól” elv! Beigazolódott a gyanúm, amint közeledtem a házhoz, már messziről látom, amint a kívül-belül mindenütt égő villanyok fényében odabent folyik a pusztítás. Csak éppen gyújtogatásra sor ne kerülne! Amilyen gyorsan csak lehetett, a Megyeházán megkerestem a forradalmi bizottság által a város védelmével megbízott Nagy Ferenc őrnagyot, és megkértem, hogy küldjön egy szakasz fegyveres katonát a megadott házhoz, mivel már gyújtogatás készül, a tűz pedig a szomszédos épületekre is átterjedhet! A tűz felemlítésével, ami reális veszélyt jelentett, sikerült meggyőznöm az őrnagyot, a fegyveres nép láttán a tömeg szitkozódva, pár kézbevalót, összetört bútordarabot a katonák felé hajigálva, végül is szétoszlott. Sikerült az épületet megmenteni a tűztől (ma közjegyzői hivatalnak és orvosi magánrendelőnek ad hajlékot!), de a bútorzat, berendezés, szőnyegek, díszítés, festmények mindkét lakrészben odalettek! (Erdélynek – békeidőben – Nagy Imre-festmények is lógtak a falán! A nyomukat a széthányt törmelékben nem láttam, ki tudja, mi lett a sorsuk!)
A katonák még maradtak valamennyi ideig, de ekkor visszarendelték őket a Megyeházára. Ezután egy civillel (Ferencz Csaba) megegyeztem, aki önként vállalta, hogy reggelig őrködik az épület előtt. Tőle tudtam meg reggel, hogy a randalírozók csoportokban többször is visszatértek, de miután meggyőződtek, hogy semmi mozdítható nem maradt, és bizonyára a katonaságtól is tartva, meg az őrző személyt is ott találva, kisebb szóváltás után távoztak, majd többé nem jelentkeztek az éjszaka folyamán. Még arról is beszámolt, hogy a Costea lakásából valami nyöszörgést hallott kiszűrődni, és amikor belépett, megtudni ennek az okát, a szoba egyik sarkában ráakadt Costea „elvtárs” kutyájára, amelynek mindkét szemét kiszúrták! Milyen gyáva tett: a gazda bűnéért így büntetni egy ártatlan állatot! Ugyancsak Costea lakásán ráakadt egy olyan Hargita-térképre, amely feltüntette a megye területén „lebontásra váró” valamennyi emlékművet (köztük: a Nyerges tetői, a Madéfalvi Siculicidium, a szentléleki Véres Kép, a pálfalvi Honvéd-szobor, és mások… )
Már ideje volt, hogy a családom sorsát is „kézbe vegyem”, hajnali négy órakor értem haza, a lakást, a legnagybb megdöbbenésemre zárva, de lakók nélkül találtam! Ekkor a szomszédokhoz kezdtem el bekopogni, de senki sem nyitott ajtót. Mi történt, innen mindenki elmenekült a távollétemben? Végül Kolumbán Imrééknél megtalálom összegyűlve az egész szomszédságot. Még a tönbházlakásokból is kerültek oda ismerősök, férfiak, nők, gyerekek.
– Ti ebben az órában itt? – Nem tudtam rájönni a legelején a dolog nyitjára. Erre elmondták, hogy a tévében többször bemondott hírtől való félelmükben, miszerint a terroristák útban vannak Csíkszereda felé, gyűlt egybe az egész szomszédság. Ez abban az órában reális veszélynek tűnt előttem is! A többszöri figyelmeztetés elsősorban Hargita és Kovászna megyék békés lakossága címére irányult, hiszen még az útvonalat is bemondták! (Fent utaltunk rá, mi volt ennek a diverziónak a célja!) Később az alábbi mondás a „forradalmi nép” egyik gyakran hangoztatott szlogenjévé vált: „Aţi minţit poporul, cu televizorul!” („Etették a népet / a televízióval!”)
Reggel, látva, hogy a terroristákkal való rémisztgetés csak vaklárma, hiszen már rég ide kellett volna érniük, így a család – relatíve – biztonságban van, visszamentem a gyárba, ahonnan közben ki-kinéztem, hogy az őrnek munkavégzés közben akad-e valamilyen nehézsége, de minden a legnagyobb rendben zajlott. Reggel, amikor leváltották, hazavittem kocsin Csomortánba, ahol az édesanyja (karácsony közeledtén!) finom reggelivel várt.
Visszajövet a gyárba, magamhoz vettem egy csapat fiatalembert lapátokkal, seprűkkel felszerelve, majd kimentünk a tábornok lakására, ahol összeszedtem a széthányt hivatalos iratokat, aktákat, amelyek a vandálok után megmaradtak, és kitakarítottuk a lakást. Mondhatom, nem került kézbe semmilyen kompromittáló irat (hét éve hogy kirúgták a hivatalából!) Később a megmentett „papírokat” visszaszolgáltattam a gazdájának. A Costea-féle lakrészbe se most, se megelőzően nem tettem be a lábam, ott semmi keresnivalóm nem volt!
Azt hinné az ember, hogy ilyen zavaros időben nem tartják szemmel a mozgást, tevékenységet a hivatalos személyek háza-táján! De nem így van, hiszen, amíg mi a takarítással szorgoskodtunk, bejött egy volt szekus-ezredes (A. M.), és számonkérte, hogy kinek a megbízásából, milyen jogon intezkedem itt. Megmondtam az egy valót: takarítunk a rombolás után!

*

B. Gy. : Egy kis politikai-történelmi „visszapillantás” : A román „forradalom” kritikus időszaka a dec. 20- án este (a diktátornak Iránból történt visszatérése) és a dec. 21-én dél körül a főváros központjában meghirdetett nagygyűlés között eltelt órák. A dec. 20-án este elhangzott televiziós beszéde alapján – a külső erők Románia belügyeibe való beavatkozásaként és huligán elemek vandál pusztításaiként értékelte a temesvári eseményeket – úgy tűnt, hogy a diktátor ura a helyzetnek, és ugyanúgy, mint az 1987-es brassói megmozdulások alkalmával, Temesváron is sikerül „helyreállítani a rendet”. A Hazafias gárda egyenruháiba bújtatott, szerszámnyelekkel, botokkal felfegyverzett zsilvölgyi bányászok vonatokon útban voltak a forradalmi város felé. Hogy milyen „hatékony” társadalmi erőt képviselnek, egy elkövetkező időszakban több alkalommal is bebizonyítják majd! Világos volt: hogyha a fővárosra nem terjed át a forradalomnak Temesváron lágralobbantott tüze, a mártírváros véráldozata hiábavalónak bizonyul! Utólag derült fény rá: a diktatúra kiszolgálói a temesvári áldozatok eltüntetéséréről is „hatékonyan” gondoskodtak, hűtőkocsiban szállították a holttesteket a fővárosi krematórium felé.
A javaslat, hogy Ceauşescu nagygyűlést tartson Bukarest központjában, – a történészek nem tudtak még ezidáig választ adni a kérdésre, kinek a fejéből pattant ki ez az ötlet – a bukaresti forradalmi megmozdulások „beindulása” tekintetében legalább akkora súllyal esik a latba, mint Tőkés László református lelkésznek a román hatóságokkal szembeforduló „kuruckodása” a temesvári események kirobbanása szempontjából… A diktátor meneküléséhez és bukásához egyéb „véletlenek” is társultak, mindenekelőtt az, hogy az öngyilkosságba menekülő védelmi miniszter helyébe Victor Atanasie Stănculescut nevezi ki (gipszminiszter!), akinek – Temesvárt megjárva és megtapasztalva – 2 nap alatt, amíg a  Bega-parti város katonai parancsnoka volt, alkalma adódott meggyőződnie arról, hogy nem babra megy a játék. Minthogy dec. 22-én 9 óra 45 perctől az ő kezébe összpontosult a még fennálló rend, és a diktátor házaspár személyének védelme, mindent megtett annak érdekében, hogy csak színleg teljesítse a diktátor parancsait, így ennek intézkedései hatástalanok maradtak, a háttérben kiadott utasításaival a népi megmozdulást támogatta, megállította a csapatösszevonásokat, csapaterősítéseket, a békés megoldásokat szorgalmazta, megtiltotta a lőfegyverek használatát,a figyelmeztető lövések leadását illetően is. A diktátor házaspár szökése után intézkedett, hogy a csapatok békésen térjenek vissza a kaszárnyáikba, stb. A Ceauşescu házaspárra halálos ítéletet kimondó per az ő, a Stănculescu tábornok részvételével folyt le! Mégis, egy – az események után, utólag lefolytatott perben, – a temesvári eseményekben való részvétele miatt 15 év börtönbüntetésre ítélik, amelyből letölt 5 évet.
(forrás: https://hu. Wikipedia.org/wiki/1989-es_rom%C3%A1niai_forradalom)
Csíkszeredában a „forradalmi” megmozdulások 1989. dec. 22-én a déli órában kezdődtek, miután a diktátor házaspár helikopteres szökését élőben közvetítette az egyetlen tévé-csatorna. Ferenczes István ekkor gyújtja meg a főtéren a gyertyát Temesvár halottaiért, hamarosan színültig telik meg emberekkel a „tapsitér”, Ferenczes István költő pedig – ugyanitt – többször felolvassa A diktatúra közhelyei című, a városban már előtte szamizdat-kiadványként terjesztett versét. A megyei adminisztrációs székházba behatolt tömeg eltünteti a diktatúra látható jeleit (portrék, zászlók, feliratok, kiadványok, írógépek, bútorzat,stb.) talán a „pártbüfét” is „kisajátítja”. Majd, a Székely himnusz eléneklése után a Milícia előtti térre vonul, behatolnak az épületbe, ahonnan előzőleg a rangosabbja a beosztottaknak már elmenekült, néhány kiskatona maradt, akiknek pofonokkal „róják ki” a nagyobbak bűneiért is, a penitenciát. Az egyikük, kiváló magyarsággal „ecseteli” bűntelenségét, erre az őt riktoló székely atyafit méginkább elönti a pulykaméreg: „Na, nézzétek, egy perc alatt hogy megtanult magyarul!” Egy másik tettlegességnél én is közbeavatkozom: „Hagyja, jóember, majd a törvény előtt elszámolnak a tetteikért!” „De azt a Szakra…mikor engemet odabenn hárman rugódtak, hol maradt a törvény?”
Elindulok hazafelé. A törvényszékkel szemben, a mostani Fül-orr-gége kórház mögötti pártkabinet emeleti könyvtárának ablakán dobálják ki a „piros borítójú” könyveket! De nem csak! Ez elszomorít.
Atrocitásokra a városban nem került sor. A szekusok, milícia, pártapparátus nagyjai időben kereket oldottak, egy részük az erdőalji katonai egységhez, más részük a zsögödfürdői földalatti bunkerben kapott menedéket, ahonnan, miután napok múlva lecsillapodtak a városban a kedélyek, előjöttek, és ment ki-ki haza a szülőföldjére. Innen származik az évekig folytatott ún. „Har-Kov- vita” a Parlamentben a románság elűzésével kapcsolatban!
Egyetlen halálesetre mégis sor került a város területén: dec. 22-én a vasútállomás melletti milíciaőrsre ingázó fiatalok hatoltak be, a szolgálatos tiszt félelmében elsütötte a fegyverét, a golyó a 25 éves csíkszentdomokosi Gy. László halálát okozta, a tisztet, aki épségben elmenekült a tett színhelyéről, később, mint a forradalom hősét előléptették. Az áldozat szüleit 15.000 lejes kárpótlásban részesítette az állam.
Délután a csíksomlyói kegytemplomban hálaadó misét tartottak, majd délután újabb népgyűlésre került sor. Délután öt órakor a vállalatok vezetői, mérnökök a megyeházán az elmenekült párt- és megyei vezetők helyébe megválasztották Hargita Megye Demokrtatikus (Ideiglenes) Bizottságát. A tizenegy tagot kitevő válaszmány élére Pataki Imre jogászt választották . Közben a megyeházán folyt a szervezkedés a Bukarestből Iliescuék által szorgalmazott Nemzeti Megmentési Front Megyei Bizottságának megválasztására., amely, kiegészülve más tagokkal is, az előző, Ideiglenes Bizottség örökébe lépett. A Front csíkszeredai bizottsága csak decembes 28-án alakult meg.
Csíkszeredában is létrehozták a Magyar Demokrata Szövetség (Ideiglenes)Megyei szervező bizottságát (dec. 27-én), amelynek munkája nyomán megalakulnak a szövetség megyei, városi, falunkénti stb. szervezetei. A romániai magyar nemzetiség ezen országos képviseleti szerve az 1990. májusi első szabad választásokon 12 szenátorával és 29 parlamenti képviselőjével az ország második legerősebb politikai alakulataként fejtette ki tevékenységét a törvényhozásban.
(Forrás: http://itthon.transindex.ro/?cikk=19506)
Te részt vállaltál-e az üzemben, a városodban folyó politikai szervezkedésekben az 1989. decemberi fordulatot követő „zavaros” időszakban?

G. M. : A csíkszeredai RMDSz megalakulásakor részt vettem a szervezésben, tagokat toboroztam mind az ismerőseim, mind pedig a munkatársaim köréből, de egyéb vonatkozásban semmilyen politikai megbizatást nem igényeltem, nem kaptam, nem teljesítettem. Egészen 1996-ig, de ez egy elkövetkező fejezetbe tartozik!

(Folytatjuk)