Bencze Mihály: Nézem az arcodat
Nézem az arcodat, de csak álarcodat mutatod,
S közben, az én féltett gondolataimat lopkodod.
Tiltva voltál nekem, mindig látni vágytalak Nyugat,
Pénz nincs, hát stoppolok, minden úri kutya megugat.
Mit hordasz álarcod alatt, mit takar a sok festék?
Milyen vagy, békeszerető, haragtartó, s az esték
Milyen tükröt takarnak, mi az, ami láthatatlan?
Van-e még szívedben oly hegycsúcs, ami járhatatlan?
Hideg szél éles sorokat vág lelkemben, már deres,
Kálvin szénásszekere is roskadozik, s egy heves
Szerelmespár dallama csónakázik a tavon,
Múlt árnya a jelennel egybecseng, a fehér havon.
Itt lenn még tombol a nyár, lepkeszárnyon suhan felém,
Mintha angyalokkal érkezne, köpenyt terít elém.
Újra fáj minden perc, reformáció egy pillanat,
Égő gyertyák füstje száll, gránit emléke itt maradt.
(Genf, 2001. augusztus 5.)
Pusztai Péter rajza
2021. október 31. 07:59
Ezelőtt 20 évvel a Nyugat álarca alatt (esetleg) még voltak maradandó értékek.
Éppen a reformáció emlékműve előtt lehet töprengeni azon, hogy hova jutott a Nyugat a vallásos hit tekintetében és minden olyan kérdésben, ami számunkra fontos. Ezeket az évszázadok során örököltük őseinktől és mai napig ápoltuk. Továbbra is meg szeretnénk őrizni és átadni az utánunk jövő nemzedéknek.
Az általunk annyira csodált Nyugat ma a vesztébe rohan. Hátha ébredezni kezdenek a nemzetek, és meg lehet állítani ezt az őrületet. Még van egy kis remény erre.
2021. október 31. 08:40
Felemelő, mélyen megrázó vers. örülök, hogy éppen Farkas Miklós után írhatom le, hogy mindenkori értékrendünk megőrzése egyre nehezebb. Talán a mi korosztályunk, ha lábra állhatna újra, sok mindent átmenthetne, s akkor nem lenne szükség Genfben az értékek elmúlásán töprengeni.