Az Ingyom-bingyom irodalmi portálra kattintva szokatlan hirdetésre bukkantam. Bocsánat, hogy tetszik mondani? Nem ismerik az Ingyom-bingyom irodalmi portált? Lehetetlen, hiszen ez Magyarország egyik legszínvonalasabb weboldala. Itt, kérem, minden amatőr tollforgató profi (értsd: profi színvonalú, de nem hivatásszerűen alkotó irodalmár). Egyedül a hivatásosak tagadják. Hiába, az irigység… Vagy tévednék? Még jó, hogy az amatőrök sem rejtik véka alá a véleményüket, akik szerint viszont a profik pancserek. Hogy kettőjük közül kinek van igaza? Hm! Hátha éppen ebből a pályázatból derül ki.

Novellapályázat

Az Ingyom-bingyom irodalmi portál és Pitypalatty Rádió közös, kvízjátékkal egybekötött novellapályázatot hirdet írók és olvasók számára. A pályázat célja az amatőr portálok és modern nyomtatott sajtóra jellemző stílusban utánozni, illetőleg átírni Kosztolányi Dezső Sakk-matt című novelláját, melynek alapján az olvasók csoportosíthatják a bemutatott műveket.
Aha! Karinthy Frigyes: Így írtok ti. Nyilvánvalóan azt próbálják tesztelni, milyen a pályázók olvasottsága és stíluskészsége. Lerágott csont! Mit lehet Karinthy után ebből még kihozni? Mindegy, olvassuk tovább, ha már erre a portálra tévedtem.
A pályázat két szakaszos. Az első szakaszban bemutatjuk a pályadíjas novellákat, melyekhez szokás szerint bárki hozzászólhat.
A pályaművek maximális terjedelme 20 000 karakter (szóközökkel). A beküldés határideje:… szeptember 30. E-mail címünk: ingyom @ bingyom.hu. Eredményhirdetés:… október 30. Benevezési díj: 2000 Ft.
Első díj. Az Ingyom-bingyom portál és Pitypalatty Rádió szerkesztősége felkínálja a lehetőséget a díjnyertes vagy bármely novella saját Antológiában való díjtalan megjelentetésére.
Második díj. Idem. Hozzájárulási díj 10000 Ft novellánként.
Harmadik díj. Egy-egy tiszteletpéldány az Ingyom-bingyom portál és Pitypalatty Rádió nyomtatott változatából.
A második forduló az olvasóé, s csupán egy kérdésre kell válaszolnia:
Melyik szerző képviseli az online, és melyik a nyomtatott sajtó irodalmát.
Pályadíj. Ingyenes belépés az Ingyom-bingyom által szervezett zenés, táncos irodalmi estre.
A pályaművekhez bárki folyóirattól és portáltól függetlenül regisztráció nélkül is hozzászólhat.
Eltelt két hónap. Október, a pályadíjas novellák bemutatásának a hónapja. Nosza, nézzük meg gyorsan, kik győztek!

Októberi pályázatunk nyertesei
Első helyezett
Szent I. Manci:

SAKK-MATT

Egy házitanító naplója

Egyik nap édesapám sugárzó arccal újságolta.
– Holnap átmész Tar bácsihoz a szomszédba! Felfogadott házitanítónak Aladárhoz.
Aladár meg én ugyanabban az iskolában tanultunk. Csak ő ötödikes volt és bizony lustácska, én meg hetedikes és kitűnő tanuló. Persze engedelmeskedtem, nehogy kikapjak az édestől. Tudjátok, ő olyan… izé … agresszív, és többször eljár a keze, mint kellene. Még anyut és a testvéreimet is megveri. Nem akarok nyafogni, de tudjátok, hányszor szipogtunk miatta? Mindegy, ne ítélj, hogy ne ítéltess – szokta mondani anyuka, így hát hallgatok, s csupán befelé folynak a könnyeim.
– Aztán becsüld meg magad, kisfiam! – mondta édesapám. – Manapság annyi a diplomás tanító, mint réten a fű, égen a csillag, és lám, Tar szomszéd mégis téged választott. Cserébe úgy ki kell tenned magadért, hogy év végén Aladár egy tantárgyból se bukjon meg többé.
Ünnepélyesen megígértem, és átszaladtam Aladárhoz.
– Szia, Ali, mától kezdve én vagyok a házitanítód – jelentettem be barátságosan a kissrácnak.
– Tudom, te nagy marha! Nesze, itt ez a hülye házi, oldd meg gyorsan, és tűnj el innen!
Így kezdődött első órám a szomszédban, amiért rögtön kaptam kerek 200 forintot, édesapámtól pedig egy atyai fülest, amiért átvertem.
– Nem vertelek át, esküszöm – szökött a könny a szemembe. – Tényleg csak ennyit adtak, de ha gondolod, máris befejezem a tanítást.
– Egy fenét fejezed, de vigyázz, legközelebb ötször ennyit kérj. Hiszen ezért egy deci fütyülőst sem adnak – vágta zsebre első keresményemet, és még aznap eljátszotta egy félkarún.
Aladárral amúgy elvoltam. Néha zsarnokoskodott velem, de lenyeltem, mert a szegény embernek mindent le kell nyelnie – figyelmez­tetett anyuka.
Addig nem is volt baj, amíg nem kezdtünk sakkozni. Én kitűnően játszottam, Aladár pocsékul. El is páholtam rendesen.
– Kérlek, hagyd nyerni a fiamat! – vetett véget Aladár sorozatos verességének Tar néni. – Annyira fáj neki, ha megverik, és te, ugye, nem akarsz fájdalmat okozni egy gyereknek.
Ettől kezdve Aladár győzött. Mert hagytam, mert kellett a pénz, és sajnáltam is a kis zsarnokot.
Csak a születésnapján rendültem meg egy pillanatra, amikor már nem csak Ali anyja, de húsz pár szem is a mi partinkat figyelte. Akkor, de csakis akkor határoztam el, hogy most kivételesen én győzök.
– Sakk! – mondtam be az utolsó sakkot a kisrácnak.
Még egy lépés, és megnyertem a játékot. Aztán mégis úgy léptem, hogy Aladár adjon mattot a mesternek. Mármint nekem. De nem bántam. Tudtam, hogy valaki odafenn, aki szintén a mi játszmánkat figyelte, most nagyon megdicsért ezért a lépésért.

Hozzászólások

Gratula! Végigsírtam az egész novellát. (Könnypataky Róza, Ingyom-bingyom)
Nem találok szavakat. Én nem csak végigsírtam, de még most is sírok a meghatottságtól, és áldom a sorsot, hogy ilyen remekművel ajándékoztál meg bennünket. Ha egy icipicit rövidebb lenne, elküldeném minden barátomnak, ismerősömnek SMS-ben. (L. R. Dávid, Amatőr Birodalmi Portál)
Hát igen, ilyen is van. Ki síró-, ki nevetőgörcsöt kap, főként, ha a kommentekbe is belepislant. (Réti Ferenc, Mézga Világ)
Szegény házitanító! Hol az apja alázta meg, hol Aladár, és ő mégis úgy reagált, ahogy minden keresztény embernek reagálnia illene. De hajh, hol találni manapság ilyen önzetlen lelkeket! (Áder Odett, Ujjé, utazni nagyszerű!)
Függetlenül attól, hogy utánzol, vagy éppen magadat adod, briliáns a stílusod: amellett hogy igazi esztétikai élményt nyújt, igen tömör és lényegre törő is. Végre egy írás, amiben nincsenek unalmas leírások, túlírt magyarázatok, fölösleges részletek. Őszintén szólva ez a novella az eredetinél is remekebb, ezért ha tőlem függne, a magam részéről József Atilla-díjjal jutalmaznám. (Deutsch Dezső, kis lyra)
Briliáns stílus, esztétikai élmény, tömörség, József-Atilla-díj? No persze, hiszen éppen ettől paródia ez a „remekmű”. (Író Szergely, Magyar Tapló)
Nagyon tetszett a blogod. Mondtam is az uramnak: Tibi, nem kéne a mi fiúnkat is beajánlani házitanítónak valahova? Nekünk, vagyis neki is jól jönne egy kis mellékes. Vehetne rajta egy Android mobiltelefont. Sajnos szegények vagyunk, másra nem telik. Mi azonban okosabbak leszünk, mint a te hősöd, és kétezer forint alatt senkivel sem tárgyalun, elvégre is a tudást meg kell fizetni. És ekkor még mindig sokkal becsületesebbek és olcsóbbak vagyunk, mint az a számítógép-szerelő, aki 10000-ért javította meg a gépünket, hogy másnap ugyanazért a hibáért fejjen meg plusz 5000 forinttal. Apropó, nincs valami különleges étel recepted, mert én ajánlanék egy príma tejfölös csigalevest. Hozzávalók. 25 dkg tisztított csiga, 8 dkg vaj, 3 dkg zsemlemorzsa, 2 dkg liszt, 1 dl tejföl, 2db tojássárgája, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg gyökér, 4 adag zsemlekocka, kevés citromlé kb. mokkáskanálnyi, Fűszerek: só, bors, 1db babérlevél, ételízesítő, kerti fűszerkocka 1/2, Worcestershire… (Ács Enikő, Nagy Lyra)
Csatlakozom azok véleményéhez, akik szerint ez a mű jól sikerült alkotás. Amennyiben paródiának, az irodalmi giccs negatív jellegzetességeit karikírozó írásnak tekintjük. De hogy ne csak úgy, a levegőbe beszéljek, hadd támasszam alá a véleményemet néhány konkrét példával.” Egyik nap édesapám sugárzó arccal újságolta.” 1. Kimaradt a napból az – on toldalék. 2. Figyelembe véve a házitanító és apa közötti konfliktust az édesapa szó kissé irreálisnak tűnik, nem szólva arról, hogy ma már egyre ritkábban használják. 3. A sugárzó arccal Kosztolányi idézet, ezért nem ártott volna idézőjelbe tenni. „Holnap átmész Tar bácsihoz a szomszédba!” Miután itt értelemszerűen a cselekvés és a szomszéd szó hangsúlyos, helyesebb lenne a mondatot is így kezdeni: Menj át a szomszédba holnap Tar bácsihoz! „Felfogadott házitanítónak Aladárhoz”. Egy tanítót, tanárt alkalmazni, kinevezni szoktak, nem felfogadni, mint egy kertészt vagy napszámost. „Csak ő ötödikes volt és bizony lustácska, én meg hetedikes és kitűnő tanuló.” 1. Csakkal, (éssel) ne kezdjünk mondatot! 2. Túl sok az és (kötőszóhalmozás). 3. Mi szükség van itt a bizonyra? Fölösleges. „Manapság annyi a diplomás tanító, mint réten a fű, égen a csillag…” Még egy példa a halmozásra, hiszen mindkét hasonlat, amellett, hogy igen-igen elkoptatott, sablonos kifejezés, ugyanazt a tartalmat fejezi ki. Az ilyen és ehhez hasonló pongyolaságokra szoktuk a mi portálunkon mondani: változtass, más szóval nyírni, nyírni, ahogy Kosztolányi mondaná, vagy hagyd abba az egészet! De miután ez az írás paródia (?!), a felsorolt hibákat természetesen pozitívumként is értelmezhetjük. Helyesírási hibákat nem láttam. Ha eredetileg sem voltak, ahhoz külön gratulálok, mert meggyőződésem szerint a jó helyesírás a jó író egyik ismérve. (Véres Hurka, Kirc-karc)

Második helyezett
Veres Dániel

SAKK-MATT

Egy házitanító naplója
Egyik este apám besugárzott a szobába. Ránéztem. Gyakorlótér, katonák, eső, sár, parancsszavak. Nem jó, még egyszer! Igenis, százados úr! Még egyszer! Igenis, százados úr! Hogy állsz vigyázban, te anyám tyúkja? Kot-kot.

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

– Holnap átmasírozol az ezredes bácsihoz. Te leszel a fia házitanítója.
– Tessék? Ja?! Igenis, százados úr!
– Lelépni! Aztán becsüld meg magad, mert nagy megtiszteltetés ez a mi családunknak.
– Kot!
Leléptem. Később, azaz másnap katedra szívvel kocogtam az ezredik eshez, aztán a ház, faberakásos ajtaján.
– Á, az új házitanító! – találta ki azonnal az ezredes fia, ki vogymuk, és leereszkedően nyújtotta felém keskeny, sápadt pracliját. – Aladár vagyok.
Hamar megkedveltük egymást. Én tanítottam, okítottam, magyaráztam, fejtegettem, gesztikuláltam, verejtékeztem, bogarásztam. Na ja, ezért tejeltek! Ő ásítva hallgatott, feküdt az ágyban, beteg volt. Nem tudtam, mi baja, de az volt, és unatkozott is. Mindig unatkozott, mert a gazdagok mindig unatkoznak. Bevallom, néha én is, pedig én minden voltam csak gazdag nem. Ilyenkor együtt unatkoztunk. Duóban. Unalom2. A szobában halkan zenélt a szilvórium, szimfónia, almárium, vagy minek nevezték. Vele egy sárga tollú kanárium: fitty-fitty, patt-patt: pattogott a tűz a kandi lóban. Megállt az idő, az égen néma álló csillagok. A Földön csak te vagy és én vagyok.
– Sakkozzunk!
– Nem tudok.
– Majd én megtanítalak, tyutyu.
Gyakorlótér, katonák, eső, sár, parancsszavak. Nem jó, még egyszer! Igenis, százados úr! Még egyszer! Igenis, százados úr!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobából.

– Muszáj?
– Muszáj.
Erre, kot, megtanultam, s egy hét múlva úgy vertem, mint a dobot Chuck Silverman. Az ezredesné (sovány termet, ősz sörény) egy ideig elnézte, miként cincálja Aladár a homlokát, hol elsápad, hol elpirul, végül nem bírta tovább, és szégyenkezve kijelentette, szeretné, ha a b. fia győzne ezentúl.
– Kot. Hadd győzzön, ha ettől boldogabb!
– Köszönöm – simogatta meg a fejemet. – Örülök, hogy ilyen rendes, megértő gyerek, pardon, fiatalember vagy, aki nem akar diadalmaskodni egy szegény betegen – suhant elfelé; szürke haja lebbent az égen, és kékítőt oldott az ég vízében.
Ettől a naptól kezdve Aladár sem ráncolta többé a homlokát, és ha ki is pirult az arca, az a győzelem írja-pírja volt.
– Győztem! Megint én győztem!
– Brávó, bravisszimó! – dicsérte agyba-főbe az ezredik s neje. – Ha továbbra is így menetelsz, te leszel a városunk legújabb és legfiatalabb sakkbajnoka.
Oké, oké, csak örvendezzetek! Nekem nyolc, ez csak játék, aminek semmi, de semmi tétje sincs. Akár Aladár nyer, akár én, a föld ugyanúgy forog, mint azelőtt. Ő megmarad gazdagnak, én szegénynek, és ezzel mindent megmondtam.
Aladárnak smakkolt a diadal, és, amikor csak tehette, ki is csúfolt rendesen.
– Látod? Tanulhatsz tőlem stratégiát, taktikát, ahogy apuci mondaná. Nem olyan nagy dolog, csak hát ehhez ész is kell, neked meg annyi sincs, mint egy balhának. Balha, balha! – fetrengett a nevetéstől.
De már ekkor, oké ide, kot oda, kedvem lett volna megfojtani. Üsse kő, anyám tyúkja már voltam, de balha… Mikor hazamentem, mérgesen kaptam le az ágyról egy plüssmacit, és többször odavágtam a díványhoz. Aladár! Aladár, itt repül a kismadár! Kezét, lábát kitéptem, majd belemarkoltam a mellébe, ahol az a kaján szíve dübögött. Utána persze elszégyelltem magamat. Elém villant tanítványom vézna, elaszott alakja, piros arca, melyen lázrózsák virultak. Haragom elszállt, és már nem akartam megverni, illetve már megtettem, viszont ezért csak ez a szegény maci jajgathat, már ha tudna jajgatni. Világos? Tényleg? Akkor elmagyarázom még egyszer, hogy mégse legyen világos. Tudjátok, ez a trendi mostanság. Vagy ne magyarázzam? Nekem nyolc! Te döntesz. Berlini fal nincs többé, se Isten, se császár, se fény az alagút végében – magyarázta egyszer egy szippantós bácsika. Akkor mi van? – kérdeztem lelombozódva, és már láttam magamat, amint ott ülök valahol a világ tetején, és lógatom a lábamat a nagy semmibe. Csak szar, de az dögivel, és amíg egy ember is szarni tud, én sem halok éhen, kispajtás! – purcantott egyet nyomatékul a jó ember.
Egyik nap új szereplő lépett színpadra egy fiatal leány képében. Valami rokon vagy kicsoda lehetett, mert egész otthonosan ült egy ezüsternyős lámpánál és hímezett. Beszédbe elegyedtem vele, és azontúl alig vártam az alkalmat, hogy megint eljöjjön. És nemcsak tré­cseltünk, sétálgattunk is. Szobáról szobára vagy odakint a nagy kertben. Néha leült a zongorához, és olyan világba röpített, ahol minden elefántcsontból, ébenfából és ezüstből volt, mint az ezredik s kacsalábon forgó házában. Aztán… Folytassam? Ahogy telt az idő, egyre kevésbé éreztem, hogy ott ülök valahol a világ tetején, és a semmi­be lógatom a lábamat. Egy frászt, táncoltam! Ja, én, aki mindeddig csak csetlettem-botlottam, most végigkeringőztem vele a parkettát, feltáncoltunk a plafonra, és egy ideig fejjel lefelé lebegtünk. Még! Tovább! Tovább! Gaudeamus igitur iuvenes dum sumus /Post iucundam iuventutem post molestam senectutem. Kisuhantunk az ablakon, és fénycsóvává alakulva cikáztunk tovább térben és időben. Milyen igaza volt a szippantós öregnek: Berlini fal nincs többé, se Isten, se császár, és, százat teszek egy ellen, nemsokára a kínai Nagy Falat is földig romboljuk!
– Sakkozunk? – szakadt ki Aladárból egy csúf, ugatáshoz hasonló köhögés.
Most már naponta játszottunk, és ő úgy csüngött a játékon, mintha attól függne az élete. Sötét, októberi délután volt. Aladár nagy fejében, melyen selyempuha szőkeség bodorult, nyugtalanul görögtek a láztüzes szemgolyók.
– Jól vagy?
– Semmi közöd hozzá! Állítsd már fel azokat a rohadt bábokat!
– Sziasztok! – érkezett meg Olga is, odaült mellénk, és szótlanul figyelte, hogy üti ki Aladár lassan a bástyámat, futómat, huszárom. Még néhány lépés, és mattot kapok a kölyöktől. Máskor ez csöppet sem izgatott volna, de Olga előtt valahogy elszégyelltem magamat. Mi volna, ha ezúttal kivételesen én győznék? Ugyanis még győzhetnék, ha nagyon összeszedem magamat – meredtem a sakktáblára. Ezzel nemcsak a lány előtt tűnnék ki, de egy csapásra elégtételt szereznék minden megaláztatásért, kudarcért. Izgatottan pattantam fel a székemről.
– Mi az, feladod? – ujjongott Aladár, és cinkosan nézett össze Olgával.
– Te mit gondolsz? – fedeztem fel Olga szemében ekkor valamit, és lassan előretoltam egy parasztot.
Hozzászólások
Nekem nem tűnik paródiának. Az írásmű hangja, szerkezete elég eredeti, sőt, érzésem szerint, még eredetibb is lett volna, ha a szerző nem ragaszkodik az originális szöveghez. Ami engem leginkább megkapott, az a csapongó fantázia, néhány meghökkentő mozzanat, szóalkotás és a szereplők, valamint környezet szemléletes bemutatása. Katartikus, illetőleg különösebb esztétikai hatást ugyan nem keltett, de ami késik, nem múlik, amennyiben a szerző jobban odafigyel a részletekre, mélyebben nyúl a témához, és úgy bővíti, árnyalja a tartalmat, hogy aközben a feszültséget is végig fenntartja. (Lecsó Keresztes Sámuel, Élet az irodalomban)
Nem hinném, hogy paródia, újszerűség vagy bármi más ürügyén el lehetne feled(tet)ni, hogy minden írásmű az ember értelmi-érzelmi világának ábrázolására törekszik. Hiszen még a legbizarrabb karikatúra is értelmezhető, bármennyire is torz, irreális egy-egy eleme. Nincsen ez másképpen ebben az alkotásban sem. Bizonyos megkötésekkel, mert mi az, hogy: katedra szívvel, ezredik s, bodorult, kanárium, kandi ló? De nem jövök rá a köv. szín ok és okozati összefüggésére sem: Gyakorlótér, katonák, eső, sár, parancsszavak. Nem jó, még egyszer! Igenis, százados úr! Még egyszer! Igenis, százados úr! Hogy állsz vigyázban, te anyám tyúkja? Ugyanígy kilóg a sorból Petőfi Anyám tyúkja verse, no meg a novella vége is. Végül is ki győzött: a házitanító vagy Aladár? Mellékes? Másik kérdés a fel-felbukkanó Kosztolányi és más idézet. Idézőjel nélkül. De uraim, az még hagyján, hogy a házitanító és Olga a plafonon táncol fejjel lefelé, de hogy valakit idézőjel nélkül idézzünk, az én szememben irodalmi lopásnak minősül. Vagy ez is mellékes? (Karkötő Iván, Canada Dry)

Harmadik helyezett
Simplicissimus:

SAKK-MATT

Egy házitanító naplója
Egyszer este apám lecsatolta kardját, és így szólt.
– Holnap átmész Tarékhoz! Az ezredesem megfogadott Aladár tanítójának.
Átmentem, és azután mindennap ott ültem az ágya mellett. Sokat unatkoztunk, ezért Aladár megtanított sakkozni. Azonban nem sok haszna volt benne, mert mindig én győztem. Amikor az anyja megtudta, magához hívott a szalonba.
– Hagyja rá! Szegény beteg fiú nem bírja elviselni, ha megverik.
Azóta ő győz, mindig csak ő, ahogy az anyja kívánta. Nem sokkal ezután megismerkedtem Olgával. Jó volt vele. Mindennap találkoztunk, és kóboroltunk az ezredes úr kertjében meg a tágas, kongó szobákban. Aladár egészségi állapota eközben nagyon megromlott. Az orvosok kimondták: vége, nemsokára meg kell halnia. De ő továbbra is ragaszkodott a sakkjához. Mit tehettem mást, játszottam, amíg meg nem elégeltem, hogy sorozatosan veszítek. Na, várjál csak, most azért is én győzök! – fakadtam ki egy szép napon, és… legyőztem. Naná, amiért ágrólszakadt szegény srác vagyok, és naponta jobbra-balra hajlongok, egyszer az életben én is kiegyenesíthetem a derekam, nem igaz?
Hozzászólások
Köszönöm, hogy olvashattalak. Türelmetlenül várom a többi, hasonlóan tömör, gerincességre és etikusságra nevelő elbeszélésedet! (Bíborcsiga, Tollrágó)
Ezt már szeretem: rövid szöveg, könnyen érthető tartalom, egyszerű cselekmény és tetszetős csattanóval záruló befejezés. Akarhat többet egy kikapcsolódni vágyó olvasó? (Bikicsunáj, Homokszemek)
Hogyne: szexet, bunyót és kétpercenként egy halottat. (Egy semleges olvasó)
Éljen! Csak nyírni, nyírni, nyírni pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen! (Kritikus, Azt a fűzfán fütyülőjét! )
Várjuk olvasóink véleményét, illetőleg pályázatát, melyben arra kell válaszolniuk, melyik szerző novellája képviseli az internet, pontosabban amatőr, és melyik a nyomtatott sajtó irodalmát. A pályázat kihirdetése mához egy hónapra várható. A helyes megfejtők közül tíz olvasót – sorsolás útján – a már eddig ismertetett jutalomban részesítjük. Addig is további kellemes olvasást kívánunk!
Figyelemreméltó pályaművek, beleszámítva jó néhány, nem kevésbé parodisztikus hozzászólást. Vagy nem is olyan parodisztikusak, csupán a jövő szele süvöltött át rajtunk? Nos, várjuk meg a következő hónapot, és vegyük számításba, mit szól mindehhez a többi olvasó.
Jelentem, ne lepődjenek meg, egy kukkot sem, tudniillik még le sem telt a beharangozott határidő, amikor az Ingyom-bingyom portál lehúzta a redőnyét, konkrétan összeomlott, lefagyott az informatikai rendszere.
Na bumm! De semmi gáz, hölgyeim és uraim, majd én feltámasztom, ígérem, és kezdődhet a játék elölről. A benevezési és egyéb hozzájárulási díjakat jövendő irodalmi portálomon olvas­hatják. Címe: Így (Ny)írunk Mi. A regisztrált webtagok árkedvezményt, a legolvasottabb szerzőink írói minősítést is kaphatnak.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ