Hadnagy József: Kifosztott üzletek
„A formai tökély nagy érték, de tudjuk,
nem az teszi a verset.”, írta nemrég
egyik internetlakó Barátom,
aki értékfigyelő pókként csap le
a hálójába repülő színtelen
vérű versekre, mondatokra.
Nagyot bólintottam rá,
hiszen amióta nézem az utcán
a nőket, ruhájuk, lábuk, csípőjük,
karjuk, nyakuk, hajuk, orruk, homlokuk,
szemük gyors szemrevételezése után
csak a tekintetük ragad meg bennem, ha gondterhelt,
megtört… reménykedő-boldog: pillanatokig
felhők, sírások, kacagások színpada vagyok.
A bizsufényű kirakatokra úgy tekintek
vissza, mint kifosztott üzletekre…
2021.09.13.
2021. november 2. 05:19
A színpad előttünk van, ami bennünk leképeződik, az az élmény, a lenyomat, mint olyan valóság, amelyet a Platon-i világképben a „barlanghasonlat” tár fel előttünk. Az élmény, a „másolat” valóságos vilagot generál bennünk. A színpad rajtunk kívüli színtér; ezért én barlanggal helyettesíteném, engedelmeddel, barátom. De ez csak egy röpke ötlet. Egyébként versednek van veleje. Gratula.
2021. november 2. 23:59
Köszönöm. Ha Platón, akkor állhat barlang/barlangfal a színpad helyett.
Barlangfogoly
Egy barlangba zárva élek,
s a barlang én magam vagyok.
Messze mögöttem nagy tüzek
– csillag, hold, nap – fénye ragyog.
A való a láthatatlan
játéka a barlangfalon –
azon kerestem magamat
szünet nélkül fiatalon.
Tekintetem jelenleg sem
pihen: nem száll el a falról;
s azt látom, hogy hűlő fény hull
csillagokról, holdról, napról…