Hargitai böngészde (39) – Dénes Dávid: Börtönemlékek (6)

Nyolcadik rész, lapok egy kirakatper krónikájából, vádosztó védőügyvédekkel, állig felfegyverzett őrökkel és terembe rendelt munkásosztállyal

A nagy politikai börtönök ezek voltak: Zsilava az elosztó, Râmnicul Sărat a méltóságok börtöne, Máramaros szintén, Galac a volt politikai foglyoké és pártoké, Botoşani is. Piteşti a szökevényeké, Enyed a volt légionároké. Szamosújvár pedig mindenféle lázadóé, Periprava és Salcia a nagy munkatelepek. Ide csak 10 évnél rövidebbre itéltek jöttek. A régi rendőröké Fogaras volt. Így a rabok tudták, már a politikai előéletük után, hogy általában ki hol van.
A legveszélyesebb börtön Zsilava volt, mert vizes. Minden börtönnek meg volt a maga büntető cellája, izoláre volt a neve, 3, 7, 14, 21 nap volt a büntetés ideje, de utóbbit miniszteri engedéllyel adták, az halálos volt.
A tárgyalásig bevittek a temesvári közügyi börtönbe, itt már félig-meddig szabadnak éreztük magunkat. A nagy börtön egyik szárnyában voltunk elhelyezve. A kályhacsöveket kivettük és ott beszélgettünk, nagy vigyázattal, hogy meg ne fogjanak.
Tulajdonképen itt tudtuk meg, hogy mivel is vádolják az 57 embert.
Senki meg nem halt, még meg sem sebesült, tiszta beszélgetésre alapozták a vádat és 10 embert kivégeztek.
Meggondolkoztató. Ebben a börtönben találkoztunk más ügyekben letartóztattokkal, főleg a földek kollektívizálásával kapcsolatban voltak ott. És határátlépésért.
Már tisztában voltunk, hogy miről van szó, hallván, hogy milyen kis ügyekért kezdik osztani a 10 éveket. Mindjárt kapcsoltunk, mert itt össze is van (az eredeti kéziratban itt két sor kiolvashatatlanul egymásra gépelt), hanem arra is, hogy megijesszenek egy-egy helységet a pap, a bíró, a földbirtokos elvitelével. Így a többi már belenyugszik a kollektívizálásba.
Egy szép napon hozták a rabruhát, jöttek az autók és egy nagy teremben előre elkészített boxába kényszerítettek be.
A székek oly sűrűn voltak, hogy alig tudtunk leülni. A Zöld Erdőnek nevezett hely volt ez, ahol egy nagy munkásklub is működött. Soha el nem képzeltem, hogy ennyire meg lehet játszani a nagy veszélyességet egy ilyen jámbor társaságnál. Az őrök egymást érték és állig felfegyverkezve vigyáztak ránk. Legtöbb közöttünk már idős volt, legtöbbnek még puska sem járt a kezében, de ahogy elfoglaltuk a boxát, az egész közönség felszisszent. A gyárakból hozták a munkásokat, és úgy volt beállítva, hogy azért kell annyi sok felfegyverzett őr, hogy a nép meg ne lincseljen minket.
A karzaton voltak a rokonok és a tanúk. Az ügyész akkora hévvel olvaste fel a vádpontokat, hogy valóban sokan elhitték, mi vagyunk a legveszélyesebb bandája az országnak. Ugyanis valóban abban az időben a Retyezátban voltak partizánok, akik támadtak az autókat, sőt a katonasággal is szembeszálltak, mert fel voltak fegyverezve.
A perben kapcsolatot is akartak teremteni az ozsdolai Pusztaival és Dézsivel, akik sok éven keresztül rettegésben tartották a rendőrséget. Puskájuk volt elrejtve minden hegyoldalban és nem egyszer meg is jelentek a vendéglőben is, egy kis papírt hagyva az asztalon, hogy Pusztai. A fizetés helyett. Kosza Józsefnél gyóntak Pusztaiék, és ezen keresztül akarták a kapcsolatot teremteni. Egy Jegessi nevű is volt Tusnádon, aki Szoboszlai keresett, de bizonyára nem talált meg, mert nem szerepelt a perben. Különben őt már Pusztaiék előtt kilőtték.
A tárgyalás 5 napig tartott, elég idegölő volt, mert látván ezt a megrendezést, hallván az ügyvédek félelmét, akik inkább támadtak és nem védtek, látván a tanúk megijesztését, látván a megjelenő szülők és testvérek szomorú arcát, (kihagyott szavak az eredeti gépelt kézíratban) arra gondolt, hogy a XX. században ilyen dolgokkal foglalkoznak.
Kónya ügyvéd felszólalása az utolsó szó jogán érdekes volt. “Ha már szólni lehet, legalább annyi hely kellene, hogy fel tudjunk állni.” Mezei páter egy szót sem szólott, bár ráordított a bíró, hogy két licentiátussal sincs, amit szólnia?

(Folytatjuk)

2021. november 3.

Szóljon hozzá!