(Folytatásos részlet egy hosszabb portré-interjú szövegéből, kérdez: Bartha György, válaszol: Gergely Mátyás)


B.Gy. : Képviselői munkádat dicséri a mindmáig fennálló Sóskút-fürdő újjáépítése, felújítása szülőfalud határában, 2004 nyarán. Lényegét tekintve ezt a megvalósításodat hogyan foglalnád össze?

G. M. : Kezdeném azzal a megállapítással, hogy a Sóskút-fürdő egy nemzetközi jelentőségű alapítvány, az Ars Topia kezdeményezte újjáépítési folyamat eredményeként jöhetett létre. Az alapítvány képviselői, Jánosi Csaba barátom és Herczeg Ágnes felvették velem a kapcsolatot, és kérésükre biztosítottam a szükséges gyógyvízforrásos területet, az építéshez szükséges anyagi alapokat, valamint a kalákás munkások – falumbeliek és külföldiek egyaránt – napi ellátását. Megemlíteném továbbá Fábián Dénes, akkori kászonújfalvi plébános hathatós segítségét és hozzáállását mindenféle formában: a közmunkások toborzása, a felavatás hit-alapon történő megszervezése, Tamás József püspök úr részvétele, áldása, szentelés stb. Minden év júliusának utolsó vasárnapján megemlékezést tartunk: szabadtéri mise, kulturális műsorok, a környékbeli meghívott plébánosok és szomszéd falusi vendégek részvételével. Humoros vonatkozása az ünnepségnek, hogy a helybeli plébános úr Matyi-búcsúnak keresztelte el. Annál is inkább, mivel az eszem-iszom költségeit is „fentnevezett” szokta biztosítani. Még elmondhatom, hogy a Sóskút-fürdő felkapott lett, mind a helyi, mind pedig a környező falvak lakossága szívesen látogatja, a szokásos, évi rendezvényen kívül különböző korosztályú emberek, fiatalok, nyugdíjasok, sportegyletek stb. itt tartják találkozóikat. Még hozzáteszem: így volt ez mindaddig, amíg tiszta, rendezett, jó állapotban maradhatott. A gondozását egy megbízható nyugdíjas ember látta el, néhai Prigye András, akit én fizettem, és feladatát, míg élt, példásan teljesítette. Sajnos, utódja nem került, aminek a Sóskút-fürdő és környékének mai állapota mutatja a kárát.
Már fennebb szó volt róla: a kommunista korszakból azt a furcsa helyzetet örököltük, hogy a Kászonok számára a villamosenergia-ellátást nem Hargita megye biztosította, hanem a szomszédos Kovászna megyéhez tartozó Kézdivásárhely felől érkezett az áram. Így, az időjárási anomáliák miatt bekövetkező, elég gyakori áramkiesések a szomszédos megye szakemberei jóindulatának a függvényében rendeződtek, sok esetben több napot is késve, aminek a kászoni lakosság látta a kárát. Így, fontosnak tartottam beavatkozni, valamilyen megoldást találni e fonák helyzetre. Megismerve a szakterületen érvényesülő bürokráciát, szinte megoldhatatlan feladatnak tűnt. Többen is figyelmeztettek, hogy rengeteg buktatója lesz a dolognak. Lehet, ha szakember vagyok, és alaposabbak az értesüléseim, elálltam volna a feladattól, de talán éppen ez volt a szerencsém, hogy hűbelebalázs módjára belefogtam, nem tekintve a nehézségeket, aminek az lett az eredménye, hogy a jelen pillanatban a Kászonok villamos energiával való ellátása nem függ csak Kovásznától.

B. Gy. : Van-e a képviselői munkádnak olyan vonatkozása, amit még egyáltalán nem említettél?

G. M: Igen. Ami mindeddig nem került szóba, az a közbirtokosságok újraszervezése a Kászonokban a 2000/1-es törvény alapján. Mint egyéb, újdonságnak számító kezdeményezés esetében, a falubeliek egyszerűen nem hittek abban, hogy valaha is működőképessé válnak ezek a közösségi szervezetek, és a nép valaha is hasznot fog húzni belőlük. Több ízben megtartott gyűlések során próbáltam megmagyarázni, hogy miben áll a közbirtokosságok fontossága, milyen törvényes menetet kell követni. A megalakuláshoz valami csekély újraindulási alapot kellett összegyűjteni – még a 169/1997-es törvény alapján – jogonként a mai 1 lejnek megfelelő akkori 10.000 lejt, de senki sem vállalta. Az emberek nem bíztak a sikerben, és mindenféle kifogásokat kerestek és találtak, amire én felajánlottam, hogy vállalom a megalakulás költségeit, még akkor is, ha minden kárba vész. A lényeg: a közbirtokosság, minden kezdeti bizalmatlanság, széthúzások és áskálódások ellenére, ma is kifejti tevékenységét. Magam is a cenzorbizottság tagjaként dolgoztam, a megalakulástól 2012-ig.

B. Gy.: Jó lenne, ha szólnál egyháztanácsosi munkádról is!

G. M. : 2000 legelején felkért Boros Károly volt felcsíki főesperes, a csíktaplocai egyházközség plébánosa – Karcsi bácsi – , hogy vállaljam el az egyházközség gondnoki tisztjét. A megtisztelő feladatot, sokirányú elfoglaltságaim miatt, sajnos, vissza kellett utasítanom. Mint ahogy az előzőekből kitűnt, megyei tanácsosi munkám és az itthoni gondok is nagyon lekötöttek, ezért éreztem úgy, hogy nem tudnék egész emberként megfelelni e hivatásnak. Karcsi bácsi azonban nem hagyta annyiban a dolgot, tovább kapacitált. Hogy ne sértsem meg, közöltem véle, hogy egy egyszerű egyháztanácsosi tagságot felvállalhatok, amibe a plébános úr is beleegyezett. Ilyen minőségemben főleg gazdasági problémák megoldásában segédkeztem, az egyháztanácsosságot mind a mai napig betöltöm. Karcsi bácsi nyugdíjaztatása után Czikó László plébános úrral dolgozom együtt, aki követte elődjét a parókián. Az egyházközösség dolgait mindkét egyházi ember kiválóan teljesítette és teljesíti. Karcsi bácsi rendkívüli érdeme, hogy az ő plébánossága alatt épült meg a csíktaplocai temetői ravatalozó, valamint a csibai-erdőalji új templom. Egy ilyen feladat nem minden plébános életében adatik meg, és magam is büszke lehetek, hogy mindkét létesítmény kivitelezésében részt vállaltam.

B. Gy. : Közben, ugyebár, a Precízia dolgait is menedzselni kellett!

G. M. : 2008-ban lényeges változás következett be a Precízia életében, ugyanis sikerült egy új üzemhelyiséget megvásárolni és az új technológiának megfelelő gépekkel ellátni, berendezni, ami nagyban hozzásegített a munkafeltételek, a munkaminőség, termelékenység javításához, a termelés fokozásához. Ugyanez év elején a Hameroch-Metal részvénytársaság felszámolása következtében átjött a vállalatunkhoz egy tizenöt tagú munkacsoport három mérnökkel, egy mesterrel és tapasztalt szakemberekkel, név szerint: Iszlai József tervezőmérnök, Iszlai Margit és Lázár Zoltán mérnökök, valamint Gergely Csaba üzemvezető mester és csapata. Mikorra sikerült egyenesbe jönni a rengeteg befektetést igénylő új műhely felszerelésével, berendezésével, bevágott mint derült égből a villámcsapás, a 2008-as gazdasági válság. Ennek logikus következménye lett, hogy leállt mindenfajta beruházás, megrendelések, termelés. Szabályszerűen, munka nélkül maradtunk. Bár semmi tapasztalattal nem rendelkeztem az ilyen válsághelyzet áthidalását illetőleg, a jó ösztönöm és a józan ész azt diktálta, hogy ne eresszem szélnek a szakembereimet. Abban a reményben, hogy a válsághelyzetet rövidesen fellendülés fogja követni majd.
A válság áthidalása igénybe vette a család teljes megtakarításait. Ugyanakkor sikerült elkerülni a bankok ilyen időszakban eszközölt „jóindulatú” hitel-felajánlásait. Negatív példa: azok a kis- és közepes termelőegységek, amelyek igénybe vették a bankhitelt, jórészt felszámolásra kerültek. Beigazolódott ugyanakkor annak az igazsága is, hogy előnyös, ha gazdasági szempontból nem csak egy lábra támaszkodik az ember: a válságos évek idején a hotel bevételéből legalább a család folyó ügyeit lehetett rendezni.
Nem elég, hogy a rendszerváltozás jórészt szétverte a megye iparát, a 2008-2010 közötti gazdasági válság is több szöget belevert a megye gazdaságának koporsójába. Nem lehet nem gondolnunk arra, hogy „bizonyos sötét erők is közreműködtek” ebben a folyamatban.

B. Gy. : Ha jól számolom, a család gyarapodása egybeesett a válság beköszöntésével…

G. M. : Valóban, – öröm az ürömben – 2008. jan. 14-én megszületett Marquez Paolo nevű első unokám, a család kedvence, a lányom első gyermeke. Megértem és kiérdemeltem ezáltal a nagycsaládban a Papó titulust! Paolót követte 2011. május 6-án Kendra, Paolo lánytestvére. Kendra után, 2015. szeptember 24-én született Kolcser Anetta, a lányom második házasságából.
Mindezidáig Mátyás fiam még mindig ragaszkodott a legény-státuszához, ám 2017. szeptember 8-án – Istennek hála! – ő is beadta a derekát, megnősült, és dec. 12-én a házasságából megszületett III. Mátyás. Remélem, nem csak egy testvér fogja követni majd!
Elmondhatom, hogy a család büszkeséggel tekint a négy unokára. Ők jelentik a folytonosságot, a megmaradást, a jövőt. Az itt elmondottakat is elsősorban, mindenekelőtt a számukra dedikáljuk, hadd szerezzenek majd betekintést, ha annyira felnőnek, a Papójuk munkájába, küzdelmeibe!

(Befejezése következik)