Tizenkettedik rész, amelyben még az is megismeri belülről Zsilavát, Románia leghírhedtebb börtönét, aki csak kívülről látta, vagy olvasott róla.

A láncok zúgására felébredtek a rabok, mert nemsokára halk Morzéütés hallatszott, amire sajnos még nem tudtunk válaszolni. A karantinás cellába begyúrtak vagy hatvanat, az erősebbek elfoglalták a jó helyeket, mi pedig a mézgés, vizes betonon csúsztunk a sarok felé, ahol a tineta volt, ez a hely nem volt megtámadva. Az utálatosságot képzeld a legfelsőbb fokban!
Már útközben megismerkedtem Dr. Tamuianu kanonokkal Váradról és jó barátságba kerültünk, mert ő adta az olasz leckét. Gondoltam, hálából előbbre csúszok, hogy neki mégis jobb hely maradjon, de így szólt: “Udvariaskodjék annak, aki a másik oldalán van, mert jobban megérdemli, mint én.” Mondtam neki, hogy fiatal még. Nem baj, de püspök. Hirtes püspök Váradról. Gyenge is volt, nem is bírta, meg is halt, úgy hallotam.
Aki olvassa majd, ne felejtse el soha, hogy a gyermeket nem szabad elkényeztetni! Kis korban, akkor is esőbe és sárba és nehéz helyeken, de éhséggel is jó megpróbálni, mert ilyen nehéz helyeken általában az elkényeztetett gyermekek mind meghaltak. Soha nem lehet tudni, hová jut az ember.
Itt még jobban éreztem, hogy mennyire meg lehet alázni az embert, de előnye mégis az volt, hogy nem hívtak a vallatásra.
Az éhezés már kezdettől meg volt, itt még jött az árpakásának az a fajtája, amely úgy felragadt az ínyedre, hogy le se tudtad onnan venni. Itt született a híres mondás: “Loboda şi stirul, vitamina şi cimitirul.” A loboda és a paré, a vitamin és a temető.” Ugyanis kaszával vágták le a lobodát és belehajigálták egy nagy üstbe. A húsokat a vágóhídon lapáttal szedték össze, pizedalutának hívták a rabok, itt volt szőrös fül és minden más gyanús rész, de a jelszó az volt: “Hunyd be a szemedet és egyed, mert kisebb náladnál.” Biztos, hogy itt is áll a szabály, aki otthon nem szokta meg a közönséges ételeket, itt meghalt. Meg is haltak sokan. A puliszkát kalupnak neveztük, mint a szegőkövek az utak szélen, olyan kemény volt, meg se volt jól főzve. Minden héten pénteken paszuly volt, uszkált a csajkában, de mégis királyi ebéd volt, mert utána volt muratura. Ebben speciálisták, hordókba rakják, tesznek minden növényből bele, tormát, káposztát, karalábét, murkot és a hordót lejtőre gurigálják. Azt mondják, hogy csak így jó. Biztos, hogy az uborkás üvegekben eltett savanyúság meg csak meg sem közelíti ezt.
40 napig tart a karantina, úgy tűnik, mintha legalább 1 évig tartana. Ezalatt hallottam a második szökésről, az első Temesváron volt, itt pedig hihetetlennek tartottam, mert nem csak az, hogy kettős őrség volt, hanem az is, hogy egy hatalmas emelkedőn kellett felmenjen, akkor következett a szúrósdrót háló.
Itt láttam azt is, hogy a dohányos ember még élete kockáztatásával is dohányt szerez. Nagyon szűk betonkerítésben sétáltunk. Az őr a balalajkával olyan három méter magasságban lévő emelvényen állott és forgott utánunk, ahogy mi körbementünk. A cigarettacsikket eldobta és rálépett. Egy magas rabtársam bemászott az őr alatti körasztal alá, és középen lévő tartóoszlopon felkúszott és óvatosan benyúlt az őr lába felé és elvette a csikket. Ezt szökési kisérletnek lehet venni, de ő azzal nem törődött. Valahonnan gyufát szereztek és abból egy szippantást kellett szívni azoknak, akik cigisek voltak.
Nem messze van a karantinától a C-s szoba, itt vannak a halálraitéltek, a Barackok völgyének nevezik a helyet, ahol a kivégzések vannak.
Egy börtön se tette azt a hatást az emberre, mint a zsilavai. Maga a hely is félelmetes, már régóta, még a törökök ellen épült, mint védelmi építmény. Az igazgató és az őrök is válogatott emberek voltak, akik nem irtóztak még az emberöléstől sem. Itt majdnem minden politikai rab megfordult, mert itt volt a karantina és az elosztó is.
Itt lehetett találkozni a régi vezető emberekkel. Pénzzel kellene megfizetni, hogy az ember annyi nagy emberrel összekerüljön. Azért veszedelmes, mert nagyon nedves, az alap mindig vizes, hiszen maga a szó is nedvest jelent a szláv nyelvekben.
Itt még mindenki ebben az állapotban marad, ahogy a vármegyei börtönökből jött, a láncok a lábon, az alvóhely a földön, vagyis a betonon, amíg a 40 nap eltelik, egy borzalmas állapot. Egyik eszik, a másik ott mellette végzi a dolgát. Isten őrizzen mindenkit !
A hírközlés is nehéz, mert a falak igen vastagok, és itt a büntetés is nagyon szigorú. Minden éjszaka érkeztek új rabok, amikor hallottuk az ALARMA-szót felszöktünk a fekvőhelyről, mert itt oly hangosan és oly félelmetes hangon ordítják, hogy Dante poklában képzeli az ember magát. Mivel föld alatt van, gombatenyészetnek alkalmas, és van is itt ilyen berendezés. Én is voltam egy pár éjszaka ottan, egy talicskával létrágyát kellett hordani.

(Folytatjuk)