Csendélet macskák nélkül

Felébreszt a csönd. Kint világos van, a szilvafa kopár ágai meg-megrezdülnek, a gázbojler gőzét az ablakhoz csapja az időnként feltámadó szél. Az ajtó bedagadt az éjszaka, hangosat horkan a linóleummal borított padlón. A konyhában, az asztalon a tegnapi vacsora nyomai között hever Muszi, a tarka macska. Állát és mellső lábait a fűtőtestre támasztva, behunyt szemmel, hörögve szuszog. A farka belelóg a sótartóba.
Vigyázva lépkedek a földre helyezett tejes tányérok között. Piszu a széken alszik, fehér metsző­foga kilátszik, füle sem rebben. A fürdőben az ablak tárva-nyitva, a hideg karima érintésétől teljesen felébredek. Nagyon vágyok egy forró kávéra.

Bubáék már elmentek dolgozni, csak mi vagyunk a házban. Idestova három éve minden téli szabadságunkat náluk töltjük falun, távol a város zajától. Az első nap, az “átállás” napja, főleg keresgéléssel telik el. Harmadszorra sikerül meggyújtanom a gázégőt, egy piros-pöttyös nyeles lábosba vizet eresztek. Amíg a víz felforr, a hűtőszekrényben kutatgatok. Sajtot, vajat, száraz kolbászt és zalait veszek elő. Arrébb tolom a viaszosvászon asztalterítőn a tányérokat, leseprem a vágódeszkáról a morzsákat, tiszta tányért veszek elő a szekrényből. Rövid keres­gélés után kést és villát is találok. A papírzörgésre Cila is előkerül, Piszu a székről bűvöli a jó szagú csomagokat, aztán tüntetőleg mosakodni kezd. Muszi bágyadtan emeli fel a fejét, összeborzong. Átmászik a fűtőtestre, monoton hörgéséből köhögés lesz. Nehezére esik élni. Az állatorvos kétszer is kint volt, adott injekciót neki. Nem bíztatta Bubát, főleg amióta Muszi hasmenéssel küszködik.
Sajnálatom rosszulléttel libikókázik. Nagy karéj kenyeret szelek, a vajra kolbászkarikákat vágok, végül sajtszeletekkel díszítem. A sótartóból kipiszkálom a szőrcsomókat, a csalamádés üveget közelebb húzom, teszek egy maroknyit a tányérra. Cila, a fekete-fehér, ivartalanított, kövér cica a lábamnak támaszkodik, emlékeztet a jelenlétére.
– Nyugi, mindjárt kapsz te is – szólok le. – Hadd harapjak egyet, mielőtt kilyukad a gyomrom. – Hangomra Muszi felül és az asztal közepére vonszolja magát. Néz, biztosan végrendelkezni akar. Piszu közben izgalmas helyre ért, hátsó lába égnek mered, hosszú, piros nyelvével szaporán fényesíti a mogyoróit. Elmegy az étvágyam. Lefricskázom a kolbászkarikákat a földre, Piszu és Cila rágás közben meg-megrázzák a fejüket. Csak Muszi marad az asztalon, étvágytalanul köhög. Ő csak a párizsit szereti. Kockára vágva.
A nappaliban az ablak mellé ülök. Marokra fogom a forró csészét, lapozom a tegnapi újságot. A nevek nagy része ismeretlen számomra. Arra gondolok, hogy Arnold macska-ellenessége nem is olyan megalapozatlan…
Ámicinek a nagy vörös kandúr, Mici volt a kedvence. Mivel Ámici nemcsak rokon, hanem házigazdánk is volt, Arnold nem merte nyíltan szekírozni Micit, aki meleg nyári reggeleken a kerti padon szokott sütkérezni. Arnold óvatosan szélesre tárta az ablakot. Tudta, hogy csak egy dobása van, ezért gondosan célzott. Eleinte a krumpli a kandúr hűlt helyén zúzódott péppé. Az első telitalálat az alkalmazott ballisztika eredménye volt. Mici a karlendítésre – vagy az ösztönére támaszkodva – felpattant a padról. Arnold Mici elé célzott. Mennyire más volt a hangulat, ha a napot egy sikeres találattal kezdhette!
Az egyik nap Mici eltűnt. Ámici házról házra járva kereste. Még az újságban is hirdetett, jutalmat ígérve a megtalálónak.
A mi utcánkat a cukorkagyár tette nevezetessé. A környéket időnként elárasztotta a málna, eper, vanília illata, attól függően, hogy éppen milyen fajta cukorkát gyártottak. Ablakai éjszaka is világítottak, bent futószalag mellett munkaruhás nők buzgólkodtak, a terem sarká­ban pedig, egy óriási kádban a zselé alapanyaga kocsonyásodott. Abban a kádban leltek rá Micire egy ismeretlen kisasszony társaságában. Nyilvánvalóan szerelmeskedés közben érte a végzet. Papundekli dobozban hozták haza Ámicinek a zselés kandúrt, cserébe titoktartást kívántak. A fél tonna zselé kiesése kockáztatta volna a munkaverseny sikeres kimenetelét.
Évek múlva, Ámici leányának, Etelkának a születésnapjára Arnold egy nagy doboz citromos, epres zselékeverékkel kedveskedett. Este valamennyien a televíziót néztük, közben a cukorkás tálból szedegettünk. A film közepe táján Arnold nyelve hegyéről levett valamit, a fény felé tartotta, és csak ennyit mondott: – Szegény Mici!
A konyhában szék zuhan a földre. A konyhaajtó kitárva, Arnold lábbal tessékeli kifelé a megrökönyödött cirmosokat. Muszi sietségében még a köhögésről is megfeledkezik. Arnold percek alatt rendet rak az asztalon, kidobja a sót, lemossa a terítőt. Virslit és tojást főz. Nekifogunk módszeresen reggelizni.
Jóllakottan, Arnold ölébe rakom a lábamat, mandarint hámozok. Pompásan érzem magam. A párás ablakon keresztül látom a macskákat, a verandán kucorognak.
Várják Bubát.

(Budapest)

Forrás: MEK. https://mek.oszk.hu/03000/03051/