Jaj, én úgy szeretem a strandot!

A sárga földalatti berreg és indul. Mindig frászom van, hogy előbb indul, és csak azután berreg. A Deák-téren megtelik, sokan utaznak a Városligetbe. A Széchenyi bejárata építő­telep­nek van álcázva, ennek ellenére a fürdő üzemeltetése zavartalanul folyik. A Vidám Parkból áthallatszik a dunka-dunka, az utcai árusok kifejezéstelen arccal kínálják a hónapos perecet és az agyonfőtt kukoricát.
Félméteres szalagot kapunk a pénztárnál. A bejáratnál előbb ollóval darabokra vágják, majd szegre tűzik. Csak a kabinjegyet kapjuk vissza. A kabinos farát kecsesen riszálva mutatja az utat. Szemét Arnoldra függesztve zsebeli be a borravalót, majd magunkra hagy. A mellettünk levő kabinban már vannak, neszezés, beszéd hallatszik át, kénytelenek vagyunk hallgatózni.
– Mutasd már! Szeretném végre a kezembe tartani! – így a női hang tulajdonosa. Arnold a szája elé teszi mutatóujját. – Tudtál várni egy évet, legyen egy kis türelmed még – incselkedik a férfi. – Tralaaa!
Arnold arca mind vörösebb, pukkadozik az elfojtott nevetéstől. Egy pillanatnyi csend, aztán a női hang:
– Te, nem is mondtad, hogy kemény lesz!! Ez tiszteletpéldány?
Én is alig bírom, levegő után kapkodok.
– A Gondolat adta ki – így a férfi. Szinte látom, amint szerényen, egyik lábáról a másikra áll zavarában a valószínűleg elsőkönyves szerző.
Nem időzünk sokáig, Rimbaud bezárja a kabinajtót, előtte gondosan feljegyzi krétával a falra a fityegő számát, amit aztán Arnoldnak nyújt át. Rám se hederít, levegő vagyok neki.
A Szecsóban minden a régi. A sakkozók és nyugdíjasok a vízben, az öreglányok – szinte örömlányokat írtam – és az ultizók a szárazon, azaz a vendéglő teraszán, a rajkók pedig a gyermekmedencében tevékenykednek. Új színfolt a szláv etnikai csoport. Tagjai ujjnyi vastag aranyláncok terhe alatt roskadva verik a blattot a teraszon. – Ápró! Ápró! – kiáltanak az izzadt pincérnek. – Mi az, hát nem ötezres alapon játszotok? – gúnyolódik a kánikulától hallucináló vendéglátó-ipari alkalmazott. Szerencséjére nem értik, na meg nagyon el vannak foglalva. (Miután felszámol nekünk egy nem létező bécsi szeletet, azt fontolgatom, hogy beállok a gengszter urakhoz fordítónak.)
A strandőr fütyül, mint az őrült, ha valakit fürdősipka nélkül lát meg tolatni a hideg vizes medencében. Úgy intézzük, hogy minél távolabb kerüljünk a hivatalától. Arnold ügyet sem vet a lepedőkön heverő, többé-kevésbé jól álcázott női bájakra, a vállig érő meleg vízben a sakkozók felé törtet. A vízbe nyúló betonasztalon három sakktábla, a játékosok a vízben állnak. Nagy a tét, a nyertes marad, a vesztes pedig beáll a várakozók sorába. Közben megy a duma.
– Kontra, Károly bácsi! Elfogadja? – így egy ősz hajú, szakállas. – Mi az, hogy elfogadom! Rekontra, Öcsi! – Látszik, hogy Károly bácsi nem mai csirke. – Ni, te ni! Mattja van! – fuvolázza a “tini”. – Tessék a kasszához fáradni!
– Hiszen jobban álltam, mint maga! – horkan fel sebzett vadként Károly bácsi. Részvétet keresve néz körül. A kibicek kifejezéstelen tekintettel vizsgálják a vizet. Károly bácsi utoljára a holdra szállás napján állt jól. Vonakodva fizeti ki a rekontrát.
– Kérem a következőt! – A szakállas elemében van. – Úgy látszik, ma csak a gyengék vannak kint!
– Beszállhatok? – Arnold hangja kissé rekedt az izgalomtól. – Ha van kidobnivaló pénze -, vonja meg a vállát a szakállas. – Maga játszik a sötét bábukkal. – A kibicek köre szorosabbá válik, valahogy érzik, hogy itt történni fog valami. Nem csalódnak. Röpke órácska elteltével oszlopban állnak Arnold táblája mellett a tízesek, húszasok. Felnéz, meglátja, hogy a partról figyelem. Tekintetemben sárga lapot sejt. Inti, hogy mindjárt jön. Rövid gondolkodás után felemeli a vezérét, majd a műanyag táblára csapja:
– Kontra! – A kipréselt víz széles ívben spriccel a körben állók szemébe. Arnold nyakig merül, onnan magyarázza a karzatnak. – Innen már fonalas.
– Halál ellen nincs orvosság – nyögi alig hallhatóan az egyik kibic. A szakállas ideges mozdulattal felborítja a figurákat. Hátrafordul, keresi a bűnöst.
– Uraim, a holnapi viszontlátásra! – Arnold igyekszik szerénynek látszani. Nem nagyon sikerül neki. Halk mormogás a válasz, oszlik a tömeg.
Bonyodalom nélkül sikerül felöltöznünk. A kabinos sóvárgó pillantásától kísérve elhagyjuk a fürdőt. Arnold vidáman csörgeti kezében az aprópénzt. A fürdő épülete előtt belefutunk egy mozdonyszőke vállalkozóba. Az egyik fényes, szív alakú léggömb elszabadul, boldogan iramodik a kék végtelenbe.
– Mit csinál a fejed?! – tör ki a lufiárusból az igaz felháborodás. De Arnoldnak ma nem lehet elrontani a jókedvét, kezébe nyomja a nyert aprót.
Gyalog vágunk neki a Ligetnek.

(Budapest)

Forrás: MEK. https://mek.oszk.hu/03000/03051/