EMŐD TAMÁS
HÁROM APRÓSÁG (1)

Ezt a három apróságot még nem írtam meg sose, pedig mindegyik: irodalomtörténet.

Az első:
ROSSZ ÓMEN

1914. június elején egy éjjel együtt borozgattam Adyval a váradi állomási restiben. A csucsai »ismeretlenhez«, Boncza Bertukához, a későbbi Csinszkához indult, akivel adidig csupán levelezésben állt —, első vizitre. A kalandvárás izgalmával ült. Ittunk, amíg a vonat befut. Amint a jelzőcsengő megszólalt, Ady felugrott, megbotlott…, és egész hosszában elvágódott a padlón. Riadtan segítettem föl. ő döbbenetesen elsápadt, nagy szemmel meredt reám és ezt dadogta:
— Rossz ómen… Ez a Léda városa … A Léda keze rántott meg…
Elutazott. Csak hetek múlva jött vissza Váradra (azon az ominózus szarajevói napon), s amikor a »csucsai ügy« után érdeklődtem, fanyalogva válaszolt:
— Nem úgy lett, ahogy akartam. Hintóval vártak. Apjával együtt. Azt hiszem, vőlegény leszek.,.
Majd furcsa grimásszal tette hozzá:
— Ugye: mondtam, hogy rossz ómen.

Színházi Élet, 1938/24. szám

HÁROM APRÓSÁG (2)

A másik elmondatlan kis történetet Fehér Dezsőnétől hallottam, aki tudvalevően Ady és Léda bizalmasa volt, s nagy szerepet vitt ismeretségük első szakaszában.

A JÉGKIRÁLYNŐ

— Ady és Csinszka házasságának második évében — mesélte Fehérné —, egy éjjel csendőrök zörgettek be a csucsai kastély kapuján. Nota bene, a háború alatt. »Ady Endre urat keressük. Tessék azonnal jelentkezni, bevonulni!« Másnap telefonhírt kaptam tőlük, és Csinszkával együtt rögtön felutaztam Pestre, hogy Tiszánál elintézzem az ügyet. Sikerült is: Latinovits, Tisza titkára nyomban elintézte, Bandinak nem kellett bevonulni. Harmadnap reggel a Hungáriában ültem Csinszkával, amikor a reggeliző helyiségben egy magas tiziánvörös hajú asszony jelent meg. Meglepődve ismertem rá: Léda!
— Ez Léda! — súgtam oda Adynénak.
— Jaj, mutass be neki! — szólt izgatottan Csinszka.
Odasiettem Lédához; a hosszú távollét után örömmel ölelkeztünk össze, és én megmondtam neki, hogy Ady feleségével ülök, aki szeretne vele megismerkedni. Léda az »Ady« névre elkomolyodott, és pillanatnyi hallgatás után
hűvös arccal szólt:
— Jankám, halottakról nem akarok beszélni. Nagyon kérlek, ezt a nevet nekem többé ki ne ejtsd.
Kezet szorított, fölemelte fejét, és mint egy jégkirálynő, hidegen elvonult.

Színházi Élet, 1938/24. szám

EMŐD TAMÁS
HÁROM APRÓSÁG (3)

A harmadik kis történetnek is Fehér Dezsőné volt a szemtanúja.

FELEZETT CSOKOR A JELTELEN SÍRON

Ez kint a Kerepesi-temetőben történt, Ady anyjának, az »Édes«-nek utolsó-előtti pesti tartózkodása alkalmával.
Fehérné, aki véletlenül ugyanakkor Pesten időzött, kikísérte a nagyasszonyt, özvegy Ady Lőrincnét, fia sírjához. Gyönyörű nagy csokor virágot, piros és fehér rózsákat vitt az Édes a sírdombra, amely alatt halhatatlan
költőfia nyugszik.
A temetőúton, amely a sír mellett kanyarodik el, pár perc múlva karcsú gyászfátyolos nőalak haladt el. Felismerték: Brüll Berta volt, a Léda húga.
Ment a nővére sírjához.
Az Édes sokáig hallgatott, aztán némán elfelezte a magával hozott piros-fehér rózsacsokrot. Egyik felét letette az Ady-sírra.
— Most vezess oda, őhozzá — szólt halkan Fehérnéhez.
Lassan átmentek a Léda sírjához; már akkor nem volt ott senki. És Ady Endre édesanyja odaállt a jeltelen sírhant fejéhez, letette csendes áhítatos kézzel a rózsacsokor másik felét a dombra. Amelyik alatt a halhatatlan kedves alszik.
Csend volt. Csak a dongók és szitakötők zizzentek aranyos szárnyaikkal a mély napsütésben.

Színházi Élet, 1938/24. szám