Tizenötödik rész, amelyben nem csak a fanarióták lépnek ki a történelemkönyvekből, hanem a partizánok is a Retyezátból.

Az eseményeket időrendben említem, csak azokat emelem ki, amelyek valamelyes tanulságul szolgálnak, bár nem akarom hinni, hogy még ilyen börtönbüntetést kapjanak az emberek, csak úgy semmiért, de soha nem lehet tudni.
Egy diktátor uralomrajutása megadja az alkalmat arra, hogy újból ilyen emberi kínzások divatba jöjjenek.
Sokszor elcsodálkoztam azon, hogy kiéhezett rabok leszopták, újraszopták azt a cseresznyemagot, amelyet az őr kiköpött. Láttam olyan rabot, aki lefeküdt a földre, és mint az ökör, nyelvét kivetette és úgy kanyarította azt a pár centiméteres füvet a nyelve hegyével.
Láttam olyant is, hogy a kígyót megsütötte, jóízűen ette, és még mondta is, hogy milyen finom.
Átéltem, mert én is szereplője voltam egy olyan esetnek, hogy az őr a paszuly kiosztása után a megmaradt ételt betette a cellába, olyanba, ahol 16-on voltak. A rabok beleszöktek valósággal, és olyan mohón ettek belőle, hogy mind betegek lettek. Én is epeömlést kaptam.
Mert ha lett volna akár farűgy, akár kiköpött cseresznye, akármilyen utálatos étel, biztos ettem volna belőle, de ha valami jobb lett volna, biztos annyit ettem volna belőle, hogy ott helyben meghaltam volna, mert nagyon ki voltak vékonyodva a belek.
Valósággal szédelegtünk, nem láttunk tisztán, csak élelem járt az eszünkbe, de nem valami finom, hanem a legközönségesebb élelem, a mindennapi kenyér. “Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma !” Vajon hányan veszik komolyan a világon?
Ismét megkezdődött a normális cella-élet. Bár sokat szenvedtem, a kérésnek engedelmeskedve, hogy fogjak valami hírt, ismét megkezdtük a Morzét. Közben a cellánkban meghalt Maimarolu, ez az ember Furnarachi Kosztelnek rokona volt.
Az édesapja építette a Hadsereg házát Bukarestben. Fanarióta maradék, de sok ilyen család volt. Már a nevük után a legionár románok számontartották őket még a börtönben is, mondván hogy fanarióta a Fanarból. Ki tudja, hányadik őse jött ide, de a túlzott nemzetieskedés ezt nem tekinti.
A chiblán ülve halt meg, az az erőltetés, amelyik ilyenkor szükséges, elég a halálhoz.
Legtöbben így haltak meg. Pokrócba takarták és két közügyi elvitte, minket a falhoz állítottak. A kívülálló talán nem is gondolja, hogy a politikai rab nem szabad lásson semmit.
Ekkor egy új rabot hoztak. Koszteát Hátszeg mellől. Caradgia embereinek ételt adott, ez volt a bűne, 15 évre volt itélve, nem sokára találkoztunk Nandraval is, aki már fent volt a Retyezátban és harcolt a rendőrséggel, meg is volt lőve a háta, jól látszott. Még hátszegi papkoromban hallottam, hogy banda van a hegyekben, ezek voltak. Nem is gondoltam, hogy földiekkel találkozom meg a cellában is.
Csak ide veszem be, hogy ki ne maradjon azt az érdekes esetet, hogy kiszabadulásom után megakartam nézni a Dunakanyarban, Orsovánál épült erőművet, mert úgy, a börtöni hallomások után sokat képzeltem, de még többet a békásiról.
El is mentem oda és miután megnéztem, sétálva a főutcán, hogy egy alkalmit fogjak Turnu Severin felé, egy úriember ment az úton, tőle érdeklődtem. Elmondtam neki, hogy egy Florescu ügyvéddel voltam, aki sok francia órát adott a börtönben, és szeretném meglátogatni. Nagyon okosan, még nem árulta el magát, csak kérdezősködött a börtöni életről, hogy kikkel voltam? El is mondtam neki, mert olyan komoly embernek néztem és nem is tévedtem.
Amikor említettem, hogy a retyezáti partizánok vezetőjének, Caradgiának embereivel voltam még egy cellában is, rám nézett és azt mondta: “Én vagyok az!”
Valami munkát vállalt, mert a kanálishoz, vagyis az erőműhöz sok ember kellett. Milyen érdekes találkozások!
Olyan tisztelettel néztem én erre a partizánvezérre, mert hallottam még Hátszegen, amikor ott voltam plébános, hogy a Retyezátban megállították a kirándulókat, a juhpásztoroktól sajtot vételeztek fel és most a turnu severini úton gyalogolva, a teljes bizalom jegyében kérdeztem a vezért, hogy bántottak-e valakit ? Ők senkit, de élelem miatt néha csináltak ilyen fogásokat. Pontosan úgy mondotta el, amint azelőtt vagy hat évvel elmesélték, hogy egyikük megállott a hegy oldalában, a puskát rájuk irányítva, a társaik addig csinálták a csomagkutatást. Amelyik a hegy oldalában volt, olyan pozícióban állt, hogy mndent látott, odajönni vagy elmenni nem lehetett. Főképpen olyanok után kutattak, akiknél pisztoly volt, hogy több fegyverük legyen, azt elvették. Nekik géppisztolyuk is volt. Arra gondoltam, hogy pereinkben csak valami beszédekért halálraitélték ez embereket, és lámcsak a vezérrel szemben már engedékenyebbek voltak, életfogytiglanit adtak.

(Folytatjuk)