Zit@ néni (Hegedűs Zsolt): Látogatóban (6)
PI víz
– Vegyetek májast. Véres is van meg, meg kolbász!
Buba kínálását Arnold visszakézből utasítja vissza. Nadrágszíja ernyedten kókad mindkét oldalon. – Köszi, nagyon finom, de nem bírok többet enni. – Elérzékenyülve simogatja domborodó pocakját. – Né, mekkora lett Péterke!
Nem vagyok a kiadós vacsora híve, de az illatorgia engem is magával ránt. Talpas pohárból bort iszunk, Buba mágneses csuporból a “PI vizet”, nekünk is ajánlja.
– Itt árulják az ABC-ben, 5 literes kannákban. A benne lévő bioenergia megvéd a betegségektől. – Géppel írt papírlapot szed elő. Arnold görcsösen fogja a poharat. Pista, Buba férje, szótlanul ül, kerüli a tekintetemet.
– A PI víz hosszabb fogyasztás után felújítja, kijavítja, és feltöltött állapotban tartja az élőszervezet auráját. Előállítása során az ivóvizet “Életenergia-készülékben” tengeri és műkorall mezőkön vezetik át. A korallok felülete leköti az örvényenergiákat.
Minden tiszteletet mellőzve csóválom a fejemet.
Elég későre jár, mire asztalt bontunk. Bubáék holnap dolgoznak, mi is visszavonulunk. Arnold, aprókat nyögdécselve vetkőzik.
A vendégszoba óriási, legalább négy méter magas. Körös-körül könyvespolcok, csak az ablaknál szakad meg a folytonosság. Az éjjeliszekrényen könyvek, folyóiratok, Arnold egyenként vizsgálja meg őket, arca csalódott kifejezést ölt. – Csupa paramicsoda meg alternatív izé. Fél kezével a nadrágját tartva araszol a polcok előtt. Talál egy ponyvát, és bebújik a paplan alá.
Amióta Kisarnold szénanáthával küszködik, érdeklődéssel olvasom az alternatív gyógyító módszerek ismertetését. Persze, rengeteg marhaságot közölnek. A saját vizelet fogyasztásának gyógyító hatását épp egy szénanáthás esetén keresztül tárgyalja a vizeletterápiáról szóló cikk. Állítólag apró kis kortyok vezetnek a tökéletes gyógyuláshoz. Egyetlen nehézséget említ, azt, hogy csinálni kell. Ebben az egyben egyetértek a szerzővel. Lehet, hogy “egyes országokban még ma is sikerrel alkalmazzák, nem jár költségekkel és nincs mellékhatása”, de engem nem tud meggyőzni. Kétkedésem sokoldalú, legkevésbé a kivitelezést tudom elképzelni.
A Horoszkópok Könyvében a Vízöntőről fekete-fehéren kijelenti, hogy aki Vízöntő hölgyet választ feleségnek, az ne várja, hogy neje konyhaművészetével elkápráztassa. Ez például stimmel.
Az aurák, vízerek meg a földsugárzás most nem kötnek le, más után nézek. A könyv, amit találomra húzok ki a csomóból, “A radiesztézia teljes könyve”, sugárzások ingás vizsgálatáról és élettanáról szól. Hatvan éve írta egy francia. Megnézem az új kiadás évét: 1994.
Mindjárt az előszóban figyelmeztet, hogy aki az ingázás elsajátítása terén nem tartja be a fokozatosság törvényét, súlyos beteggé válhat. “Mikor egy kutató bizonyos ércet rejtő talaj fölött áll, eme anyag sugárzása rezgésbe hozza benne a megfelelő elemrészt a kutató szervezetéből, s a sejtvibráció által specifikus áramlást idéz elő, melyet a szervezet felfog, és az illető elem atomszámának megfelelően mozgásba hozza az ingát. Lehet az vas, ezüst, arany, víz, petróleum, vagy éppenséggel az abszolút üresség, mert szervezetünk minden egyszerű kémiai elemet tartalmaz. Minden elem saját alapsugárral rendelkezik, és az is közismert tény, hogy az inga az ezüst fölött 6-szor kileng, méghozzá kelet felé. Vas fölött délre leng, míg a bor, pl. Egri Bikavér fölött a kilengés iránya 60 fok észak-nyugatnak. A ló száma 18, az emberé 19, a bor száma pedig a szeszfokot adja meg.”
Kiderül, hogy az összes testek közül a legnehezebb az aranyat megállapítani. A kilengések száma állandó, mégpedig 11, és iránya óráról-órára változik. Ráadásul, a szoba sarkában elrejtett arany és ezüst nem sugároz, így az ingával felfegyverkezett rabló vagy finánc soha nem találja meg.
A “molekuláris energia” jut eszembe. A 70-es évek olajkrízise alatt vajúdta ki két feltaláló – nevüket elfelejtettem, azt hiszem, hogy ők sem bánják. Abból a közismert tényből indultak ki, hogy a gázok, és így a levegő molekulái, állandó rezgésben vannak. Közöttük vannak egészen “forró” valamint egészen “hideg” molekulák. Ha sikerülne egy turbinaszerű csőben választófallal különválasztani őket, kezünkben lenne a legolcsóbb energiaforrás! A bepréselt levegő kétfelé válna, az egyikkel fűthetnénk, a másikkal meg hűthetnénk…
Nem tudom, hogy mikor nyílhatott ki a szobaajtó. Fortyogó-rotyogó hang hallszik, térdmagasságban sűrű, tejszínű köd áramlik be, körülveszi az ágyat. Felkelek, súlytalan léptekkel megyek a hangok után. A szobában vakító világosság, az asztal körül ülők a sarokban álló fényes készüléket nézik. Pista zománcozott fém kancsóba habos, sörre emlékeztető folyadékot ereszt. A korsó formája mintha… Igen, megvan! Ámici ágya alatt szokott éjjelente egy ilyen a rendeltetésére várni! Pista befogja az orrom, a korsó mind közelebb kerül ajkaimhoz… Nem kapok levegőt! Pereg az életem filmje…
Arnold sziszegve méltatlankodik. Álmodtam – súgom engesztelően. Leoltom a villanyt. Holnap korábban vacsorázunk, az fix.
(Budapest)
Forrás: MEK. https://mek.oszk.hu/03000/03051/
Pusztai Péter rajza