Tizenhatodik rész farácsokról, Amerikának hírt adó lepedőrázásokról és arról, hogy miként viselik az újságírók a fogvatartást.

Viszatérve a cellába, velünk volt Karácsonyi, a nagy zeneszerző Aradról, aki az olasz órát tartotta. Nagyon gyenge volt a szíve, sok veszekedés is volt miatta, mert a kis ablakon neki levegő kellett, nekünk pedig hideg jött be, nemsokára meg is halt. Lehet, később valamelyik rokonának gyermeke vagy unokája olvashatja soraimat, vagy másoktól meghallja. Biztos, hogy mindent át akart adni nekünk. Két éven keresztül minden este olasz óra volt, sok éven keresztül Rómaban élt, és a városnak minden titkát, minden szépségét feltárta olasz nyelven. Ennek igen nagy hasznát vettem, mert hazajövetelem után kezdtem eszperántózni, az olasz szavak itt bőségben vannak.
Az Ady nevű helyettes belügyminiszterről mondják, hogy elrendelte a farácsokat a börtönben. Ez okozott nekünk nagy veszedelmet, mert a régi vasrácsok még valamennyi levegőt beengedtek, de a farácsok, zsalugáterek úgy voltak beállítva, hogy ott ki ne láthassunk.
Úgy hallottuk, hogy később ő is bekerült, legalább élvezhette rendelete hasznos gyümölcsét. Testünkön piros pontok jöttek ki, és az alsó lepedővel szerre levegőcserét csináltunk, mozgatva föl és alá.
“Banditák! Jelt adtok az amerikaiaknak?” – üvöltötte az őr. A lelketlenség tetőfoka, hogy azt a kis ablakot is elzárták, úgy magamban csak arra gondoltam, ha egyszer megérjük, hogy megszabaduljunk ettől a rendszertől, nem lehetne csodálkozni, ha azok, akik szenvedtek, megbosszulnák.
Nem volt étel, nem volt egy kis meleg, de hogy abból, amiből legtöbb van a világon, a LEVEGŐBŐL se adjanak?
A változást azért kedvelik, hogy a rab ne ismerkedjen, egymást se ismerje, mert esetleg “szövetkezik”, de ne ismerje az őrököt sem.
Igy került a cellánkba a volt igazságügyi miniszter, Bantoiu. Rendkívül komoly ember, aki elmondotta azt is, hogy soha nem imádkozott, csak itt, és itt is csak akkor, amikor a papok közé került és megtanították imádkozni.
Itt találkoztunk a híres újságíróval, Zurescuval is. Összes börtöni ismeretségem alapján az a tapasztalatom, hogy az újságírók voltak a legjobban értesültek mindenről.
Mindenfajta foglalkozású emberrel volt találkozásom, hiszen nagyobb termekben is voltam, mindenki érdekelt, mindenki életét szerettem volna ismerni, mert egy nagy egyetem a börtön, de az újságírók élete, beszéde, módszere volt a legérdekesebb. Ő mondotta, hogy a jó újságíró a címbe tömöríti mondanivalóját, a többi saláta.
Általában a cellák csendben voltak, de 11 óra körül lent a konyhán egy planton elejtett egy csajkát. A csörrenés felhallatszott és mint amikor a méhrajba beteszi a medve az első lábát, úgy felzúdult minden cella.
Megkezdődtek a veszekedések, az átkozódások, sajnos a káromlás is. A legelső parancs ezen a világon, hogy kenyeret kell adni a népnek, mert máskülönben kész a forradalom. Amikor már osztani kezdték a folyóson az ételt, csendesedni kezdtek és végül csend lett. Az árpakása megtette a hatását.
Bár szigorú parancs van az őröknek, hogy minél durvábbán beszéljenek a rabokkal és ezt meg is tették szorgalmasan, itt került egy őr, aki egészen más volt.
Finomul viselkedett és látszott rajta, hogy sajnál minket. Annyira rendes volt, annyira következetes, hogy nem tudom elhinni a beépítést. Ugyanis nemcsak a kinti világban, hanem a börtöni életben is voltak beépített emberek. Furnarschi annyira merészkedett, hogy házat igért neki, ha segíti egy kis élelemmel. Nagy birtoka volt neki Bakó mellett. Már az a tény, hogy megmerte szólítani, hogy még egyáltalán gondolt arra a birtokra, már nagy eset volt. Úgy éreztük, hogy félig-meddig szabadon vagyunk, amikor ő volt szolgálatban.
A deszkából készült rács fölött volt egy kis kinézési lehetőség és azon kinézve megállapítottuk, hogy javul a helyzet a kinti világban. Az emberek már gyorsabban kezdtek lépni, már megjelentek a fűssök, kotonkabátnak nevezték börtöni nyelven.
Nem olyan régen azelőtt mentek el onnan az oroszok, lehet, hogy ez is hozzajárult. Ezen a kis hasadáson még láttuk a Duna kanyart, a “macskafarkát”, ahogyan románul mondották és a Bratest. Itt megjelentek a halászok, sajnos nem tudtuk megállapítani, hogy volt-e eredménye a munkájuknak.
Egy Tudor nevű román tanár is bekerült, sok évet letöltött már, semmit nem tartott a záróizom, állandóan alatta volt az anyagcsere, kis cellában elég kellemetlen. Ezt nem lehet leírni, ott kell lenni, hogy az ember átérezze. Sajnálatos volt, mert nagyon okos ember volt máskülönben.

(Folytatjuk)