Tizenhetedik rész, amikor újra elindul a rabvonat, csak a cél marad ismeretlen. És közben egy példázat a házastársi hűségről.

A rendes börtöni életnek második állomása még érdekesebb. Vagonba raktak, az állomáson velünk szemben állt egy elegáns kiránduló vonat. A dubavagonból kilátás nincs, csak a felső részen sűrű dróttal elzárt kis ablak. Ide a fiatalok felemelték egymást. Soha nem tudom elfelejteni, milyen keserves arcot mutattak. Jól öltözött fiatalokat láttak ott, akik jöttek vagy mentek kirándulni, de oly szép volt a vonat, mint valami kis mennyország.
Én is felemeltettem magam, hogy három év után lássak valamit a világból. Mindjárt megszületett az összehasonlítás. Bent a vagonban a nagy cseber, megmozduláskor egy jó szórást kaptunk, mert meglágyul az anyag a pisitől. Agyonéheztetett rabok, egyesek már lehúztak 10 vagy 15 évet, mások végigszenvedték az ólombányát is. Elkeseredett emberek, aki nem látták már régen családjukat, és nem is hallottak a családról, mellettünk pedig ez a luxusvonat. Óh, idők! Eszünkbe jutott egy idősebb asszonynak a hangja, aki kiabált a börtön felé. Spiridon itt vagy-e? Csomagot hozott a hátán, de nem jöhetett be. Itt a kupéban, a vagonban tudtuk meg, hogy Spiridon ott van, ott volt. Megismerte a felesége hangját. Ott mondta el mindezt a vagonban. Kiszabadulásom után felkerestem Spiridont Konstancán és a felesége elmondta, hogy a politikai börtönöket végigjárta a nagy csomaggal. Nem tudta beadni, de legalább a hangját hallotta a férje. Óriási cselekedet és példa a hűséges házasságra.
Itt a vagonban ismerkedtünk meg sok bukaresti régi úriemberrel, nagyon finomak voltak, de általában, aki megcsinált egy pár évet a politikai börtönökben, ki is finomodott.
Nem kellett sokat várni, megindult a nagy szerelvény. Hamar megtudtunk annyit, hogy Moldova felé, de hová? Nem adnak-e át Oroszországnak ? Még olyan vélemény is volt, hogy kivisznek Szibériába. Ugyanis sok partizán volt köztünk, ilyenek, mint Caradgia, Arsenescu, akik a hegyekben bujdokáltak puskával, sok volt ilyen a Fogarasi havasokból. A rendszer szemszögéből nézve ezek valóban veszélyt jelentettek. Azonban, ha a többit nézzük, mégsem lehetett Sziberiára gondolni. Úgy, miképpen a börtönökben is, az arány ez volt: 10 % szökevények, 10 % vezetők, 10 % régi katonatisztek és rendőrök, 20 % a közös gazdaság elleni lázadó, 10 % szektánsok, 10 % papok, főképpen katolikusok és görögkatolikusok, 10 % lázítók, akik valami kicsi dolgot mondottak a rendszer ellen, 10 % legionár. A többi vegyes.
Ilyen százalékban lehet általánosítani. Számukat, ahogyan én tapasztaltam legalább 100 ezerre teszem, de lehet, hogy ennél több. Csak így, a nagy börtönököt és munkástelepeket beleszámítva: Zsilava, Pitesti, Galac, Botosani, Szamosújvár, Enyed, Máramaros, Râmnicul Sărat, bukaresti börtönök, ezenkívül a vármegyei börtönök, és a Baltában és a Deltában, és még a belügyi szervek kezében. Nagyon jól eloszlik ez a szám. Csak politikai foglyokra gondolok.
Nem árt ha tudja a papság is ezt, mert én beszéltem olyan pappal, aki annyira tájékozatlan volt, hogy nem is tudta, hogy kivégzések vannak. Azt tudta, hogy Csegevárit megölték Dél-Amerikában, de hogy csak a mi perünkben két katolikus papot kivégeztek, azt nem tudta. Szoboszlai és Ábrahám, Karácsonyi István meghalt, ugyancsak a perünkben volt, tehát ebből látszik, hogy mennyivel erősebb maradt a kommunista propaganda.

(Folytatjuk)