Ünnepi istentisztelet, pódiumműsor Adyfalván
Helyi idő szerint 10 00 órakor az Ady Endre szülőfalujába beszolgáló Nagy Jácint római katolikus és Forró Csaba református lelkész áhítatával kezdődik a találkozó.
Az egyházi szolgálatot követően „Az Értől az Oceánig” címmel Marosán Csaba kolozsvári színművész mutatja be a jelenlevőknek az erre az alkalomra összeállított pódium-műsorát.
A templomi program után, 11 00 órakor az Ady-emlékház udvarán álló szobor előtt (ugyancsak Marosán Csaba előadásában) néhány Ady-költemény elszavalásával, majd koszorúzással zárul az idei főhajtás.
A kellő hangosítást Gyulai Lóránd technikus biztosítja.
A nap folyamán az Ady-emlékkiállítás is megtekinthető.
Az Adyfalvi Református Gyülekezet, valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a rendezvény résztvevőit arra kéri, hogy mindenki messzemenően tartsa be az érvényes járványügyi előírásokat.
(Muzsnay Árpád)
Pusztai Péter rajza