Tizennyolcadik rész, amelyben Botoşani-ban, hercegek és egyetemi tanárok között, már olyan kalorifert is találni, amely úgy viselkedik, mint egy telefonközpont.

A nagy szerelvény végigkigyózott Moldován keresztül, és kiváncsiak voltunk, hogy Iaşi felé megy-e? Nem, ekkor már gondoltuk, hogy Botoşani lesz a végállomás, mert a régi rabok tudták, hogy ott van egy nagy politikai börtön. Közben a nagy cseberben megolvadt egészen az anyag és minden vonatmozdításnál hullott a fejünkre a harmat. Jól kibeszéltük magunkat, sokféle ember volt itten, főleg bukarestiek, inkább régi pártemberek, mert Botoşani a pártok börtöne volt.
A dubaautók felhordtak a börtön elé, s csak ott láttuk, mennyien voltunk. Eleget figyeltem, de ismerőst nem láttam, egyszer felvillant egy világító fej, a kopaszság világít, mert este volt már, és megismertem Ferenc Ervint. 15 személyt raktak be egy szobába. Három nagy kaszárnya volt börtönné alakítva, egyikben a nők voltak.
Megkezdődött életünk legnehezebb korszaka, mert itt is be voltak zárva az ablakok és nem volt levegő, télen pedig nagy hideg. Ide már betették a plojesti petrol-kirakatper embereit is, így kerültem össze a híres Petrescu professzorral.
Az első sétán már bemutatkozott Botoşani. Egy Oloiaru nevű radolci tanîtó visszafeleselt a sétán az őrnek, hogy még meddig beszélnek így vele, hogy “te bandita?” Bevitték a büntetőbe és kékre verték. Itt kerültem össze Ghika herceggel, aki sok éven keresztül Franciaországban élt, kitűnően tudott franciául. Annyira az orrából beszélt, hogy sok időn keresztül azt gondoltam, grippája van, mert akkor éppen egy nagy járvány dúlt.
Amíg a férfiaknál elég csend volt, addig a női pavillonban elég nagy zaj volt, mert állandó veszekedésben álltak.
A híres orvos mondta ott nekünk, adjunk hálát Istennek, hogy férfiak vagyunk, mert mi nem is gondoljuk, hogy milyen nehéz a nőknek ilyen helyen a tisztálkodás miatt. A női havi betegség nekik külön nehézség. Náluk könnyű a hajbakapás, mert van amit megfogni. Volt is sikítás elég. Náluk még nagyobb fájdalom a család, volt akinek ott lett gyermeke.
A legnagyobb lelki szenvedést a férfiaknál is a család okozta. A papi nőtlenségről sok előadást hallottam, de a lényegre itt lehetett rátapintani legjobban. A legnagyobb előnye az, hogy nehéz időkben könnyebben szenved a pap, mert NINCSEN család.
Nagyon érdekes, hogy sok politikai rab mondogatta, hogy ezeket a napokat valaki még megfogja fizetni. S íme, mostan, ha igaz lesz, hogy plusz nyugdíjt adnak, még ez is beteljesedett. A Morzé itt is megindult, a kalorifer úgy zúgott, mint egy telefonközpont.
Életem legnehezebb része volt ez a két esztendö. Egyet dicsérhetek, bizonyára moldovaiak voltak a szakácsok, mert olyan puliszkát főztek amilyent sehol. Itt már semmi kilátás nem volt, a kaszárnyák a város szélén vannak. Teljesen el voltunk zárva a világtól, új rab sem érkezett, csak a cellabelieket cserélgették, általában a hangadókat vitték más cellába. Aránytalanul nagyobb volt a börtönökben a kisebbség száma. Igen sok magyar volt minden börtönben, de sok volt a lipován, a bulgár, a szász és a szerb is. Voltak olyan helyek, hogy harmada magyar volt.

(Folytatjuk)