Mintha magából magának szólna,
befordul, vinnyogva csikordul.

Mintha szakadva ébredne,
idegen törvények szerint bomlana,
új fájdalmakat tanul
és árát fizeti naponta a szokatlannak.
Gondolat? Akarat?
Meg kell adnod magad
a sejtek sistergő bányamunkájának,
mert nem vagy már ura, sem iránya
saját leképezésednek.

Nem akarsz több fájást,
gyönyört és hiába-várást,
csak működsz mint óramű,
csosszan lábad mutatója
egyik percről a másikra.

Szél jön és megy, viszi majd porodat,
mely egykor test volt,
de térülve vajon még visszahoz ?