(sehova nem vezető rút emlékek a darázsderekat viselő dicső korokból úgy ezredforduló idején)

egyszer egy nagy politikai csatározás
úgy szakadt meg hogy az előre megbeszélt kérdések
számszerint 12 – na jó mondta volt az elvtárs keményen
tartva a gyeplőt – lehet 15 de egy betűvel egy sóhajtással se több
szóval a hivatalos kampány előtti napokban a helyiek által
beszervezett egyéneket összelódítva egy kupacba
a nem mellesleg autonómiával kapcsolatos
úgynevezett lakossági megbeszélésre betoppanó idegen embernek fia láttán
igen csak megdöbbentek a jelenlévők
legfőképpen a pódiumon ágálók
az illető látszólag nem tudja hová mibe csöppent
úgy nyújtja föl két ujját mint hajdanán tette minden iskolás
döbbent csönd esik meg a teremben –
no mondja bátyám jó uram mit parancsol
így a pulpituson levők közepsőbbike
Bács Anton a neve és érdeklőd akarik előbb de látni
másró szó itt sok dolog és má semmi se kell
mind csókol kiket-kiket bocsánat menni már is véletlen kerül ide –
s azzal leköszönne a tört magyar úriember
anton-anton no mia – szól utána helyi atyánkfia
csak ennyi tellett egyesektől
egyéb így utólag most hogy visszagondolok semmi
mi mást mondhatnék