Huszonnegyedik rész arról, hogy miként válik bizonyítékká egy indigós másolat és milyenek az egykori bútorfényező eljárások.

Ismét orvosok jöttek és ismét tapogatták a fenekünket. Nem tudom, hogy miért nincs ennél modernebb próba, valahogy úgy gondolom, hogy ez még a múlt századból maradt vizsgálat. Nem hinném, hogy egy szakorvos ne tudná más úton megállapítani, hogy alkalmas vagyok-e a munkára vagy nem.
Nem olyan régen távozott onnan Jakab Püspök Úr, akinek nagyon dicsérték a munkáját. Velem maradt Izidor páter és Faragó Ferenc plébános. Ráduly István plébánossal bekerültünk a gyárba, ők a cellában maradtak.
Közben még betettek egy olyan cellába, ahol a rendőrök voltak. Itt sok érdekes dolgot hallottam, érdemes megjegyezni. A volt aradi rendőrfőnökkel voltam szomszédos ágyban. Sok mindenről szó került, és én úgy szerettem, hogy mindenkitől mindenféle érdekes eseményt tudjak meg.
Hogy ellenőrizték-e a püspökséget? Kérdésemre azt felelte, hogy a püspöki irodában lévő gépírónő meg volt bízva, hogy minden iratról nekik egy másolatot küldjön.
Ha gépelt szövegről volt szó, akkor egy példánnyal többet tett be. Csak most kerültek ide a rendőrök, mert eddig Fogarason voltak, nagyon nehéz sorsuk volt ottan.
A rendőrök között volt az a híres boxoló is, aki fiatal korában a bulgár boxolót rossz helyen találta, övön alul, és azonnal meg is halt.
A szappanyon írást találtak, mert állandóan mindent meg akartam tanulni, amit csak más tudott, és oda karcoltam. Észrevették és 7 napot lenyomtam, de nagyon nehéz a szamosújvári büntető. Ekkor tudtam meg, a falon keresztül, hogy a rab, akivel Peripraván a csebret felvittük, a másik cellában van, sajnos sok időn keresztül ott tartották. Scurtunak sem volt kedves az élete, nagyon megszenvedett a szökés miatt. Elmondotta röviden, hogy Vilkovnál ért orosz földet, ott civil ruhát akasztott le valakinek a kertjéről, mivel száradni volt téve, egy gereblyét lopott, azzal Colomeáig gyalogolt erdőn-mezőn keresztül, de csak elfogták. Célja ez volt, hogy Kijevben elvegyüljön a sokaságban.
Nehány nap múlva a vizsgálat után lementünk a gyárba. Kezünkbe adtak egy rongyból készült tampont és azzal kellett belesúrolni a bútorba a serlagot.
Soha nem gondoltam volna, hogy mekkora fáradtsággal készül a “fényes” bútor. Annyit kell súrolni, hogy ez ember beleizzad.
Ezt akkor még kézzel csinálták, de mondták, hogy gépek jönnek és nitrólag lesz bevezetve, amivel könnyebb. A serlagról illik tudni, hogy madárpiszokból van. A kínaiak ezzel csinálták a fényes dobozokat, amit több ezer évvel ezelőtt ajándékul adtak más országok császárainak. Gondoltam magamban, mekkora kultúrájú nép lehetett, akik ilyen fényes dolgokkal lepték meg a látogatót, aki esetleg egy háború indításától is visszariadt örömében, hogy ilyen fényes kazettával mehet haza! Ugyanis a bútordarab olyan fényes lesz sok belesúrolás után, mint a tükör. Valami fehér kőnek a porát is beletették, csak nagyon kellett érezni, hogy mennyit, mert ha sokat tettél, soha nem tudtad belesúrolni. Csak úgy lassan adagolva, hogy a pólusok beteljenek. Habkőnek nevezték a fehér port.
Már az első nap leküldtek egy társammal, hogy hozzunk fel a pincéből egy 50 literes korsó faszeszt. A társam bizonyára nagyon szerette az ilyen folyadékot, és bevett belőle annyit, hogy két órakor, amikor mentünk be a gyárból a börtönbe, a társai közrevették és vállukon tartották ügyesen, hogy a számoló ne vegye észre, már csak alig áll a lába hegyén, a két szomszéd válla tartja, hogy el ne essék. Az ötös sorban, középen, sikerült így becsempészni.

(Folytatjuk)