Huszonötödik rész, amikor eljön a várva várt nap, az a felejthetetlen Augusztus 23.

Három kézen kellett átmenjen minden bútordarab.Közben száradni hagyták. Akik jobban értették a pulitírozást, azok a harmadkéznél voltak, de azután jött még a finiszázs. Ugy látszik, ez a serlag nagyon mérges, mert egy kis tejet is adtak. A madárpiszok (valami kínai madár) összekeverve szesszel és még ki tudja mivel, elég veszedelmes.
300 fogoly dolgozott, minden délután néhány garnitúra bútort hoztak ki a raktár elé, ahonnan vitték eladásra. A gépeknél is foglyok voltak, egyesek már mesteri fokra emelték a munkájukat. Ez volt a börtönélet legboldogabb korszaka, mert egyszer egy héten már paradicsomos makarónit is kaptunk, azt gondoltuk, hogy ez a világ legjobb étele.
Civil mesterek voltak és bejelentették, hogy ellenőrzés lesz. Nagy izgalommal vártuk a vizsgálatot. Látván, hogy semmi különös nem történt, kérdeztük, mikor lesz a vizsgálat. Mondták, már meg volt. Ugyanis a borbélyok után talán egyetlen mesterség a világon, ahol tapintással ellenőriznek. A szakértő csak végig jött, és a kirakott bútordarabokat úgy észrevétlenül megtapintotta. Ha szemeimmel nem láttam volna, nem hinném, hogy a bútor fűrészporból készül, és a préselt fűrészpor lemezre egy vékony hártyaréteg lesz ragasztva, ami mahagoniból vagy diófából van.
Ha tudnák az emberek, hogy milyen vékony ez a réteg, akkor nagyon vigyázva szállítanák a bútort. Sokan sajnos azt sem tudják, hogy ez a pulitúros bútor nem tűr semmi vizet.
Itt, a szamosújvári gyár udvarán ért életem legnagyobb öröme. Felejhetetlen és leirhatatlan. Az ország minden részéről voltak a foglyok itten. Pontosan nem lehet tudni hányan, de több ezeren.
A gyárban lévők éppen ebédeltek. Egy civil férfi felállott a padra és azt kiáltotta: “Ki tud olvasni ?” Egy civil régi rab visszakiáltott, hogy “még akkor is, amikor fáradtan kijövünk a gyárból, CSÚFOLKODIK ?” (Ne luati in bascalie?”).
A foglyok nagy része tanult ember volt. Ügyvédek, orvosok, püspökök, tanárok, politikusok leginkább és ezektől kérdezte. Láttuk, hogy csak kérdezi tovább, fellépett egy tanító és felolvasta az újságcikket.
AUGUSZTUS 23-ig MINDEN POLITIKAI FOGLYOT HAZA KELL ENGEDNI !
Ekkor láttam olyan jelenetet először életemben, amikor az emberek elveszítették eszüket, ismeretlen szavakat mondtak, minden kezükben lévő dolgot az ég felé dobáltak, tányérokat, villákat, kanalakat, ott hagyták az ételt, egyesek sírtak, mások ordítottak.
Ezt látni kell! Hihetetlen, senki nem gondolkozott, hanem önkívületi állapotba esett, hiába szólott a csengő, senki nem akart visszamenni a gyárba. Sokan voltak, akik 20 évet, 15 évet már leültek, nem tudtak semmit családjukról, gyermekiekről.
Most jött a hideg zuhany, csak azok mennek, akik 10 éven alul vannak az itélettel, a többi három hónap múlva.
Ez a három hónap tette tönkre az idegeket. Nehogy visszavonják az amnesztiát!
Minden nap lestük az ablakon, amint kis csoportokként távoztak. Eljött a várvavárt nap. A csomagjainkban nem találtuk meg a jobb ruhákat. Egy nagy raktárba bevittek és azt mondták, válasszunk ruhát. Olyan cirkuszista társaságot nem látott még ember, amilyen most kijött a raktárból.
Régi miniszterek, régi orvosok, politikusok, gazdálkodók ruháiból, ami jobb volt, idő nem volt sokat próbálni.
A sovány rabokon a bő ruhák, mintha villával dobták volna testükre, de senki nem törődött, csak egyszer lehessen kívül a kapun, egyszer érje meg az ember, hogy zárt ne lásson, hogy az embert ne számolják annyit, hogy az ember ne hallja a szót, hogy te bandita, hogy az ember emberi szót halljon, hogy az ember valahogyan s valamennyire embernek érezze magát. Papírt kaptunk s kiléptünk. Valami olyan érzés fogott el, amit ismét leírni nem lehet.

(Folytatjuk)