Huszonhatodik rész, amelyben fény derül néhány egyházi belügyre és azt is megtudhatjuk, hogy miért kellenne bebetonozni és templomtoronyba zárni ezt a kéziratot.

Leültünk az állomáson egy padra és arról beszéltünk, mi célja lehet Istennek velünk ennyi szenvedés után? A nagy kavarodásnak bizonyára az a célja, hogy közelebb kerüljön ember az emberhez. Hogy megismerje annnyi sok vidék emberének véleményét, szokását, felfogását. Úgy látom, hogy manapság is a sok utazás, a sok ifjúsági találkozó, a sok tapasztalatcsere, a sok levelezés, a sok csomagküldés, a sok kirándulás, a sok látogatás mind-mind odahatnak, hogy az egyik ember közelebb kerüljön a másikhoz. A szenvedés saját értéke mellett alighanem egy második érték ez lehetett.
Elindult a vonat és mi búcsút vettünk a “Fehér Háztól.” A legkellemetlenebb gondolat most a találkozás elképzelése volt valakivel, akitől az ember kérdezne is, meg nem is. Ilyenkor jó volna senkit nem ismerni.
Annak is kellemetlen, mert mondani kell valami rossz hírt, nekem is, mert hallani kell esetleg egy rossz hírt.
Úgy akartam megoldani, hogy ne érjen hirtelen, hogy esetleg Anyám meghalt, vagy testvérem meghalt, hogy legyek valahol, és ott is csak egy pár nap után mondjanak valamit, de csak úgy csúsztatva, csak úgy lassan beadva, mint a keserű orvosságot.
Két hét múlva mentem haza, addig volt plébániámon maradtam. Hála az Istennek, nem halt meg senki a családból!
Talán egyháztörténelmi eset, amit hallottam Botosaniban MENGELSZ volt predeali plebánostól, hogy amikor éppen őt vitték el, mint gondviselésszerű látogatás, nála volt egy brassói káplán, Dukát József és átadott neki minden hatalmat. Ugyanis ő volt megbízva Rómából, mint általános Ordinárius, ő nevezte, kellett volna kinevezze a titkos ordináriusokat, de őt már vitték és így került a hatalom káplánok kezébe.
Ugyanis azért említem meg ezt, mert azokban az időkben, amikor Adorján kanonok és társai a vezetést átvették, olyan gúnyos megjegyzéssel mondták, hogy “káplánok akarják kezükbe venni a kormányzást.” Igy első kézből megtudhattam Mengelsztől ezt is. Dukát József abban az időben valóban Brassóban volt káplán, és ő sem gondolta, hogy egy egyszeri látogatás alkalmával ekkora megbízást kap.
A legnagyobb tanulság az, hogy senkivel bizalmas ne légy, mert soha nem lehet tudni, mi jön ki belőle. Politikai kérdésekkel soha nem kell foglalkozni, mert nem a mi mesterségünk. A világ mind rafináltabb lesz és a provokátorok sokszor megjelenhetnek, mivel különösen a falvak életében még mindig a papot tartják a legbefolyásolóbb személynek. Ismétlem, amíg a világ meg nem nyugszik, mert most még forrik, kerüljed a társaságot.
Isten előtti egyenlőségünket soha nem láttam ennyire nyilvánosan, mint itt. Ahogy a román közmondás tartja: ”Dela vladica pina la opinca !” A püspöktől a bocskorosig mindenki vonult meztelenül a fürdőbe, és senkin nem lehetett semmiféle megkülönböztető jelet látni. A minisztertől a legegyszerűbb munkásig volt ott mindenki. Nagyon sok egyszerű ember tanult is a vezető emberektől, mert valóságos egyetem volt.
A tegnap a Bukaresti TV-ben felsorolt valaki, és saját magát elől tette. Gondolkodóbe ejtett, ha a TV-ben ekkora hibát követnek el, akkor mit várjunk ?
Azzal bocsájtottak el , hogy soha ne beszéljunk a börtönről. Hála Istennek, eljött az idő, hogy beszélhetünk. Bárki is légy majd, aki olvasod ezeket a sorokat, ne feledd el, hogy boldog korszakot élsz most-majd, mert hisszük, hogy ez is elérkezik.
Jusson majd eszedbe, hogy a boldog korszakért nagyon meg kellett szenvedni. Soha nem lehet tudni, de egy példányt betonozzanak be és tegyék a gyergyóújfalvi templom tornyába a betonládát, és csak 100 év múlva nyissák ki, hogy csodálkozzanak majd, mert ami a szabadon marad, az el is éghet !

Ehed, 1991. I . 10.

(olytatjuk, majd zárjuk a sorozatot a szerkesztő Székedi Ferenc néhány megjegyzésével)