A hétfői szomorúság
most utolérte a keddi napot,
kamillateát szűr le a délután,
s ami maradt: száraz kalácsok;
eszembe jut a halotti tor,
s gyermekkorom várakozása,
míg koporsóban a halott,
addig én kalácsot eszem.

A búcsú elhatárolt jelenség,
felnőtt sír, s a gyermek nem érti,
pedig olyan finom a kalács,
máshol nem adnak ilyen jót.
Most, hogy nem vagyok gyermek,
elszomorít a tudat, gyászunkban
inkább örülnék a kalácsnak,
nem tudva azt, mi vesz körül.

Mert ebben a hétfői szomorúságban,
ami már kedd délutánba nyúlik,
valami letapasztja az emléket,
s nem is tudom, de egyedül vagyok.
A száraz kalácsok lassú fogyása jelzi,
hogy ma igazán együtt érzek,
temetések előtt és közben, s után,
mikor jóízűen kalácsot eszek.


2021. június 1.