Bartha György: Kísérlet Pilinszky János: Dél című versének megközelítésére
Dél
Örökkétartó pillanat!
Vad szívverésem alig győzi csöndjét,
csak nagysokára, akkor is alig
rebben egyet a meglepett öröklét.
Majd újra vár, latolva mozdulatlan,
vadállati figyelme ezt meg azt,
majd az egészet egyből átkutatja,
nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt.
Egy házat próbál végre messze-messze,
méternyire a semmiség előtt
megvillogtatja. Eltökélten aztán,
hirtelen rá egy egész sor tetőt!
Közeledik, jön, jön a ragyogás
egy óriási közérzet egében –
Céltalanul fölvesz egy kavicsot,
és félrenéz a hajdani szemérem.
Mi látnivaló akad is azon,
hogy megérkezik valahol a nap,
és ellep, mint a vér, a melege,
hogy odatartott nyakszirtemre csap –
Emelkedik az elragadtatás!
Várakozom. Növekvő fényességben
köztem, s egy távol nádas rajza közt
mutál vékonyka földi jelenlétem.
https://www.youtube.com/watch?v=LiD6EaEvEMg
A Dél című verset a Harmadnapon (1946-1958) kötet Egy KZ-láger falára ciklusa tartalmazza. Folyóirat-közlés: Új Ember, 1960. aug. 16-23. 3.
(Itt, Erdélyben az első Pilinszky-publikációk egyike (legalábbis, amiről én tudok) a kortárs magyarországi költők antológiájában (Nagy tél után) 1974-ben megjelentetett 2o vers, köztük a nagy összegző poéma, az Apokrif is. A verseket olvasva, mintha egy másik, a miénkkel párhuzamos világból küldött üzenet jutott volna el hozzám! Ideírom a Kérdést:
„Hol járunk már az éden fáitól!
Világunk büszke madarának
csőrében porladunk.
Hullám befagy,
lüktetés, csobogás eláll,
meghasadnak az evidenciák.
Akárhonnan érkezhet mondat,
akárhonnan?”
Amikor a húsz Pilinszky-verset egyszuszra elolvastam, az első döbbenetem az volt: így még nem szólt hozzám senki magyarul.
Ezután elkezdtem kutakodni a hozzáférhető antikváriumokba nagy ritkán betévedt magyarországi irodalmi folyóiratokban a költő – úgy éreztem: csak nekem küldött – mondatai, versei után. Mindeniket gondosan lemásoltam, legépeltem, úgyhogy, amikor a költő halála évében (1983) kiadták itt nálunk is a Legszebb versek sorozatban a költő alkotásainak szűkkörű válogatását, az általam összegyűjtött és a válogatásban nem szereplő verseket egy ügyes könyvkötővel hozzáköttettem (pontosan 64 verset). Ma is, amikor ott sorakoznak a polcomon Pilinszky összegyűjtött versei, prózája, levelezése, tanulmányai, interjúk, stb. , a legközelebb hozzám ez a kollázs-kötet áll.)
Pilinszky János költőről fecsegni nem ildomos.
A Dél versfelütése valamilyen magyarázat nélkül hagyott( esetleg: megmagyarázhatatlan?) örömnek (elragadtatás, eufória, extázis) a nyár-déli táj képsorában történő kivetítését, tárgyiasítását ígéri. Paradox módon (talán a delelő nap előidézte?) káprázat mégsem annyira a külső látványban objektiválódik, inkább odabenn, „belül a pupillán” keletkezett „óriás közérzet egében ” kelt még intenzívebb elragadtatást.
A lírai énnek erre az örömre hangolt lelkiállapotára utal az első sorban az oximoronra kihegyezett kép, valamint a második sor paradoxona:
„Örökkétartó pillanat!
Vad szívverésem alig győzi csöndjét,
csak nagysokára, akkor is alig
rebben egyet a meglepett öröklét.”
A Dél párversének számító Aranykori töredék explicitebb kezdősorai is erre az enigmatikus örömre utalnak:
„Öröm előzi, hirtelen öröm…”
ama szemérmes, szép anarchia!”
(Utána ebben a versben is a külső és belső táj képelemeinek sodrása, zuhataga következik.). De térjünk vissza a Délhez!
A vers lineáris olvasata következtében, a verskezdet után az olvasó még tanácstalan: a költő nem szolgáltat „fogodzókat” az első részben felsorakoztatott, a plaszticitást mellőző, visszafogott képek felfejtéséhez:
„Majd újra vár, latolva mozdulatlan,
vadállati figyelme ezt meg azt,
majd az egészet egyből átkutatja,
nyugalmával hol itt, hol ott nyomaszt.”(kiemelés: – B.Gy.)
Vajon mire vonatkozik az állítások sora, ami az „öröklét” békéjét meglephette? Mi lehet az alanya a „vár” , „átkutatja” , „nyomaszt” állítmányoknak? Ám a Pilinszky-versek „nyugtalanító erdejébe” tévedt, nem teljesen tájékozatlan olvasó, ha kellően szemfüles, már az idézett részben is biztos nyomra bukkanhat. Írjuk ide az Apokrif két sorát:
„És látni fogjuk a kelő napot,
(….)
mint figyelő vadállat, oly nyugodt”. (kiemelés: -B. Gy.)
Így tehát a feltett kérdésekre adható válasz, az Apokrif-idézet nyomán indulva, gyaníthatóan a bolygórendszerünk központi csillaga, a (fent idézett Apokrif című versben a kelő-, itt a delelő -) nap. A felhőrésen átsütő sugárnyaláb a lírai „én” felé közeledtében kimetsz, kiemel a tájból egy-egy részletet. Legelőbb egy házat:
„Egy házat próbál végre messze-messze,
méternyire a semmiség előtt
megvillogtatja.”
Tehát jó nyomon indultunk:. Majd egy egész házsor kerül megvilágításba:
„… Eltökélten aztán,
hirtelen rá egy egész sor tetőt!”(Sajátos Pilinszky-s állítmánytalan mondat.).
Ám nemcsak kint, „közeledik, jön, jön a ragyogás”, odabent is „egy óriási közérzet egében” az extázisig fokozódik a látomás izgalma.
Az ezután következő gondolatjel (lényegét tekintve: zárójel) közé tett hat verssornyi részlet, önreflexió arra utal, hogy a fokozódó extázis állapotában leledző lírai „én” nem adta fel azt a kompetenciát, hogy – a kívülálló szemével – hidegen, objektíven is figyeljen sajátmagára: mintegy cenzúrát gyakorolván saját túlfokozott érzései felett. (Itt nevezi nevén – amit fent hiányoltunk – a látomás alanyát a költő: „hogy megérkezik valahol a nap” – kiemelés: tőlünk -). Az önreflexió első rezzenete egy pótcselekvés:(„Céltalanul fölvesz egy kavicsot…”), majd elfordulás a túlságosan igénybevevő látványtól: („és félrenéz a hajdani szemérem.”). Az ezt követő, költői kérdésbe rejtett „lefokozó értékelés, magyarázat”: példa arra, hogy a költői képzelet meghaladja, túlszárnyalja a valóságot: a hóhér bárdja képpel megjelenített merőleges déli napsugár-nyaláb „csapása” nyomán a lírai „én” a tarkóját elöntő napmeleget kiömlő vérnek érzékeli. ( A vesztőhely, kivégzés más Pilinszky-versekben is előforduló alapmotívumok):
“Mi látnivaló akad is azon,
hogy megérkezik valahol a nap,
és ellep, mint a vér, a melege,
hogy odatartott nyakszirtemre csap ¬”
Az önreflexiót a gondolatjel lezárja. Azonban a látvány és a vele párhuzamos elragadtatás intenzitása egy fokkal még magasabbra hág:
„Emelkedik az elragadtatás!
Várakozom. Növekvő fényességben…”
Hogy majd az utolsó két sorban a versfeszültség a nullafokra zuhanjon vissza:
„…köztem, s egy távol nádas rajza közt
mutál vékonyka földi jelenlétem.”
Ez vagyok én: a kreatúra . Parányi, „vékonyka” , mulandó, efemer jelenlét a tájban, de akinek – egyfelől – megadatott a kegyelem, hogy rácsodálkozhatik Isten teremtett világára. Itt Juhász Gyulát idézném:
,”…Mint
Ádám, aki először látta meg
E csodás festményét az Ismeretlen
Nagy Alkotónak, úgy bámultam én
E szép világot…”
„Bűnbeesésünkkel – írja Pilinszky A teremtő képzelet sorsa című dolgozatában – , úgy vélem, nemcsak értelmünk homályosult el, s nem csupán akaratunk vált hajlamossá a rosszra, de képzeletünk is bűnbeesett, s ezzel mintegy megcsorbult a világ realitása, inkarnációja, a végső kiteljesítés és befejezés, ami a teremtésben eleve és eredendően képzeletünkre volt bízva.
Bukásunk a teremtés realitását a puszta exisztálás irrealitásává redukálta. Azóta a művészet a képzelet morálja, hozzájárulása, verítékes munkája a teremtés realitásának, inkarnációjának a beteljesítésére, helyreállítására. »Et incarnatus est« – azóta minden remekmű zárómondata, hitelesítő pecsétje lehetne.”
Másfelől tehát (amiről a fenti vers is tanúskodik): a költői tehetség, képzelet némi esélyt adhat a világ teremtésének „végső kiteljesítésére és befejezésére,” hogy azt, ami, úgy tűnik, távol áll a tökéletestől, valamelyest helyrehozzák remekműveikkel a VALÓBAN ELHIVATOTTAK.
Vagy akár Berzsenyit idézzük, aki szerint a poézis:”a teremtés örökké folyó munkájának gyönyörben öltözött folytatója.”
Ennyit a versről!
Pusztai Péter rajza
2021. november 26. 06:04
Ragyogó megközelítés. Köszönöm!
2021. november 26. 07:54
Szerkesztő Úrnak megköszönöm a vers hallható változatát, Katalinnak pedig a jóindulatát, bizalmát, amely manapság sokunkból hiányzik.
2021. november 27. 13:40
Köszönöm a vers megértéséhez nyújtott nagyszerű fogodzót, az elhivatottak teremtett világába vetett hitem megerősítését Éedeklődéssel várom a következőket.Erzsike.