Bölöni Domokos: Cibbini Matild pogácsája

Örkény István emlékének

Honlapy Tas Huba Töhötöm, a legmagyar, első sikkasztása negyedszázados évfordulóját ünnepli. Utolsó stiklijéből pogácsát süttet három ládával, valami hatszáz darabot. A céh jelesebbjei objektív okból épp igazoltan hiányoznak, így néhány kipurcant zsebesnek és öt-hat hitetlenkedő netbuzinak tart előadást egy filmről, amelyet csak ő látott. Urrak, mondja. Marrhák! A legnagyobb magyar születésének 140. évfordulóján fölerősödött a gyanú, hogy gyilkosság történt Döblingben. Halálát megelőzőleg különös események játszódtak. Az osztrák közvéleményt két öngyilkosság foglalkoztatta, amelyek mögött a legfelsőbb körök kezeit sejtették. Eynatten tábornok és Bruck pénzügyminiszter börtönükben, ahová egy nagy panamaügy miatt kerültek, „a büntetéstől való félelmükben”, mint ahogy azt annak idején a közvéleménynek átadták, öngyilkosságot követtek el. E két különös öngyilkosság közé esik Széchenyi halála.
Halálának 150. évfordulóján ismét ez a rejtély. Én nem hiszek Kosáry Domokosnak, kiáltja Honlapy Tas Huba Töhötöm. A ivó népe összerezzen. Idegesítő a sok név. Ki lehet az a Kosáry? Hát még Domokos? A többi is tök senki. Ez a Szécsenyi, na. Rádióból, tévéből. Őskori bajszos fazon.
Marrhák, urrak! Én, Honlapy Tas Huba Töhötöm: nem hiszem, hogy Széchenyi István attól való félelmében lett öngyilkos, hogy elhurcolják egy igazi tébolydába, s ott kínozzák majd, és hogy ezt elkerülje, vet vala véget önkezűleg az életének. Én, Honlapy, láttam az új filmet. Széchenyit meglőtték, ehhez nem fér kétség. A gróf teste a zsöllyeszékben ülő helyzetben, mindkét karja combjaira eresztve, a bal combon a kilőtt pisztoly. A fej baloldala teljesen szétzúzva, a koponyacsont négy-öt lépésnyire a földön, a velő a falakon és a szoba tetején szétfecskendezve. Lőanyagul kócfojtás, az agyvelőben madársörét. No de Széchenyi balkezű, és vajon eshet-é a kéz és a pisztoly pontosan a bal térdre, s utóbbi nem melléje, a földre? Nyilvánvaló, hogy a vizsgálóbíró a grófot előre elkészített helyzetben találta. A szolga pedig falt a pogácsából, mellyel valaki, bizonyos báró Inkey Eduárd huszár alezredes, dunántúli birtokos és nem utolsó sorban császári-királyi kamarás kedveskedett a főúrnak, néhány palack kitűnő bor kíséretében, amikor 1860. január 21-én látogatóban járt Döblingben. A felcsípett infót felesége, báró Inkey Eduárdné született Cibbini Matild, akinek az anyja főkomorna volt V. Ferdinánd császár felesége mellett, maga pedig kémnő, jól felfújva továbbítja a titkosrendőrségnek. Meglepő-é, néz körbe Honlapy Tas Huba Töhötöm, a legmagyar: hogy a szolga, aki ugyebár tanúskodhatna, rejtélyes körülmények között meghal? Ő az, aki beengedi a gyilkost Széchenyi lakására. Az első intelligens ember, aki Széchenyi holttestét látja, Dr. Goldberg, a kezelő segédorvos –, szintén valamit majszol. És ő is nemsokára „öngyilkos” lesz. De sírba száll Széchenyi öreg komornyikja, a rettenetes éjszaka harmadik tanúja. Rutinos mozdulattal zsebébe csúsztat néhányat a pogácsából, és egy palack bort is elemel a szerencsétlen. A halált megelőző estén Széchenyinél van Kiss Márton, a gróf írnoka és sakkpartnere. Sajnos, nem igazán rejti el a nála lévő egyik legkompromittálóbb kéziratot, az Önismeret című, más néven Nagy szatíraként ismert dokumentumot, melyet korábban írt Széchenyi, és magát a császárt is bírálja benne. „Felségednek hű népei – csupa hűségből többféle tarkák-barkák közt is azt rebesgetik, mintha Felséged nem is volna anyjának valóságos fia, de csak valami alácsúsztatott készítmény”. Megadta Ferenc Jóskának, mi?! Ez is benne a filmben, marrhák, nem holmi adalék! Amikor másnap Széchenyi Béla a tragikus hír hallatára Döblingbre érkezik, és első dolga a hűséges titkár felkeresése, Kiss Márton eltorzult hangon kiált ki: „Nem engedem magam meggyilkoltatni, mint ahogy a gróf úrral tették!” Mi ez, ha nem bizonyíték?!…Az nincs benne, de tudva van, hogy Kiss nem tudja megbocsátani magának a végzetes hanyagságot, idegösszeomlást kap, maga is elborult elmével hal meg. Viszont van egy el nem hanyagolható epizód, melyben ő is pogácsázik. A legnagyobb magyar koronatanúi közül immár csak Görgén, a kórház igazgatója él, amíg él: csakhogy ő is, bár besúgója a titkosrendőrségnek, szintén elpusztul, épp oly ismeretlen körülmények között, mint Goldberg. Az ő esetében nem látjuk a pogácsát, de özvegye szerint süteményt és bort kaptak ajándékba, közvetlenül a tragédia utáni napokban. Lám-lám, milyen egy igazi jó film, mélázik a legmagyar: az igazi áldozat nem eszik a pogácsából, de a többiek igen. Ezért kell a grófot agyonlőni. Mert nagyon finnyás. Korábban sem sikerült „megetetni”; a Görgén konyhájáról hozott szarvasgombához hozzá sem nyúl, ellentétben Jósika Samu erdélyi kancellárral, aki eszik belőle, és ártatlanul megy a másvilágra.
A filmből az is kitetszik persze, hogy Széchenyi elmebaja, marcangoló önvádja, hogy ti. a forradalmat az ő eszméi tették tönkre – „én vagyok a pokoli mag elvetője, szüntelen cseng a füleimben: te nemcsak egyesek, hanem egész törzsednek gyilkosa vagy” – , ez a felfokozott lelkiállapot és az üldözéstől való félelem előbb-utóbb valóban öngyilkosságba kergeti, hiszen 1860. március 22-én, tizenhét nappal pusztulása előtt ezt írja: „Végem óriás-léptekkel közeledik. Kínozni fognak a végtelenségig. Ettől meg kell menekülni.”
– Hát megmenekítették – sóhajt teátrálisat Honlapy Tas Huba Töhötöm. – Erről szól a legújabb Széchenyi-film. De a többiek egytől egyig a Cibbini Matild pogácsájától szenderültek jobblétre, vesztették életüket, tértek örök nyugovóra, purcantak ki, patkoltak el, haraptak fűbe, dobták fel a talpukat, adták be a kulcsot, enyésztek el, murdéltak meg, szagolják azóta is az ibolyát. És most igyatok a legnagyobb magyar emlékére, urrak, dicső marrhák!
A zsebesek és netbuzik szerint a legmagyar ekkor gyors egymásutánban befal négy pogácsát, mohón ráiszik egy házmesterfröccsöt, aztán pedig abszolút életszerűtlenül visszaadja a lelkét teremtőjének.

Forrás: A harmadik pohár. Juventus kiadó, Marosvásárhely, 2021.

2021. november 27.

Szóljon hozzá!