Belenézek a tükörbe… Ki az?… Én!… én?… Igen, én! Ki hitte volna, láttam, hogy nagyon hasonlít rám, de azért mégis én lennék?…
Fogadjam el a valóságot, hisz ez itt a tükörben az élő valóság… vagy tagadjam le? Miért? Hiába állítanám, hogy nem ismerem, azért még más biztosan látja, hogy én vagyok.
Jó! Én vagyok! És? Talán szégyelljem magam? Lehet, hogy van miért, de én nem tudom, vagy nem akarom tudni.
Érdekes vagyok a tükörben, különleges és sokarcú.
Lássuk csak, magamba tudok nézni? Áááá… így nem látok, csak a torkomig! Próbáljam meg, mi lesz, ha a szemembe nézek. Hehe, a saját szemembe nézek. Milyen? Zöld… vagy kék… ehh, kékeszöld. Nahát, azt mondják a szem beszél… méghogy beszél, az enyém nem mond semmit. Vagy talán másoknak beszél? Lehet!
Te jó ég, hogy megnőttem!? Édesanyámat idézve: kinőttem az Isten markából!
De tényleg… Néha nagynak látom magam, néha meg kicsinek.
Tükröm-tükröm, mondd meg nékem… He-he, én, az óriás…

(Gondolataimból lányom hangja ránt vissza a valóságba. Apa! Unom már a tükrös szobát, menjünk szellemvasutazni!)



* Szerző újabb humoros írásai nemrég jelentek meg a marosvásárhelyi Juventus kiadónál, Bölöni Domokos szerkesztésében. A fedőlapon Muhi Sándor rajza.