Nem nyikkan már kapu,
mint összezárt, fehér ajak,
merev minden zsalu.

Benn, a homlok cellájában,
megtorpant vélések
és pórázos félelmek –

eltorlaszolt hasonmások,
érvényét veszített elvek,
s katatón dadogások-

Nem hisz már senki senkinek,
Judásnyelv, kamu-hírmondó,
lett az örökölt anyaszó.

Csak ülsz s magadat okolod:
hogy lehetsz ilyen puha ?
Hull rád a téboly,mint bőrszínű ruha.

Kint havazik, mint máskor is
„ilyenkor decemberben”*
de nincs ember a téren,
hogy meleg tenyerével
felfogjon hulltában egy pelyhet.

*idézet Juhász Gyulától