BÍBORPIROS PARÁNYI GRÁNÁTSZEM

Ha mosollyá csitult a nevetés, mélységek tekintenek fel tükréből és kiengesztelődés párázza körül. Ha a világot nagyon eldesztillálnák, dallá válna, — erről már Pythagoras is álmodott; ha ezt a dalt tovább finomítanák: végső lényegét egy mosolyba adná ki. A dolgok mosolyokból lettek s egykor mosolyokká válnak.
A mosolygás világlényeg.A mosolygás emberei bölcsek és jók és a Megoldás kapujában ülnek. És a nevetés — orvosság. Az egyetlen hathatós szer, a csodabalzsam. Síró gyereket megnevettetni, könnyázott anyókát megvidámítani, komor, vad katonákat megkacagtatni, — ez a nagy jótétemény. Akit megnevettettél, annak visszaadtad az életét.
Belecsempésztél valamit abból az óriási világhiláritásból, ami megtölti a hegyeket, kicsap a Montblanc csúcsán s mint egy harsány kacaj fut végig az égbolton az üstökös útjában. Ha majd csengőbbek lesznek a gyermekkertek, sugárzóbbak a lakodalmak, a vásárok felett a jókedv rőt fénye szitál, a hazatérő aratók után elhangzott nevetésektől foszforeszkál az éjszakai út: közel lesz a nagy gyógyulás. Szent mókázok, ti drága doktorok…Nevetni: hitvallás, elvérző áldozat, hősies activitás, még hősiesebb passzivitás. Mert mindaz, amit eddig mondottam, a mérleg egyik karja: a másik serpenyőben, mint egy bíborpiros parányi gránátszem, izzik ez a bibliai ige: „Nevetés közben is fáj a szív.“ (Példabeszédek 14. 13.)

Nevetés a Fájdalom gyermeke.
Ravasz László
Pásztortűz,1922/12.

1. Demeter Maria:
   2021. december 5. 08:21

   Gyönyörü írás, költészet. ” …egy bíborpiros parányi gránátszem …”