KI LÁTHAT A VÉGZET ÍRÁSÁBA?

Sírod felett fényesen szikráznak
az alföldi éjben a hideg csillagok.
Ki láthatna a végzet írásába?
Mindent hiszek, semmit sem tudhatok.
Ki tudja, vaj‘ eljutok még egyszer,
hol együtt jártunk, a Kelemen-havasra?
Vethetek-e egy üdvözlő pillantást
az ezüst szalagként csillanó Marosra?
De ha az oromról tűnő alkonyatban
végignézhetek kék hegyeid felett,
meglengetem nekik, mint lebukó lobogót,
utolsó búcsúként az emlékedet.

Olosz Lajos: Eltűnt barát nyomában

Pásztortűz, 1940, 1. szám