A norvég Thor Heyerdahl expedícióinak legendás vízi járműveit – a balsafából épített Kon-Tiki tutajt és a Rá II papiruszhajót – valamint eszközeit és dokumentumait Oslónak a Bygdøy-félszigetén álló Kon-Tiki Múzeumában őrzik.

A Kon-Tiki expedícióval Heyerdahl bebizonyította, hogy már az inkák előtti időkben is lehetséges volt – bár primitív körülmények között –, tutajjal átkelni a Csendes-óceánon.

A világraszóló sikert aratott expedíció ötlete nem születhetett volna meg egy norvég borkereskedővel és egy orrfurulya művész kannibállal való találkozásai nélkül. A természethez vonzódó, technológia- és civilizációellenes Thor Heyerdahlnak az Oslói Egyetem diákjaként nyílt alkalma Bjarne Kroepelien norvég borkereskedő ötezer Polinéziáról szóló könyvből és dolgozatból álló gyűjteményének a tanulmányozására. Bjarne Kroepelien, aki 1917-1919 között két évet élt Tahitin, fiaként kezelte a hobbiját tőle megöröklő fiatalembert, és megerősítette abban az elhatározásában, hogy a civilizációt elhagyva, a primitív népek módján éljen a világ túlsó felén.
Martin Biehl, a Kon-Tiki múzeum igazgatója sötét folyosókon és „hétpecsétes” kóddal biztosított ajtókon keresztül vezetett a Kroepelien gyűjteményét őrző könyvtárba.

A könyvtár legértékesebb darabja a Kon-Tiki expedíció „tutajnaplója”. Heyerdahl angolul írt bejegyzéseiből született meg a Világjárók sorozatában magyarul is megjelent Tutajjal a Csendes-Óceánon – A Kon-Tiki expedíció című útleírás.

Heyerdahlék 1947 április 28-án indultak Peruból, és 101 napig tartó utazás után érkeztek meg a Tuamotu-szigetcsoporthoz tartozó Raroia korallszigetre.

Heyerdahlnak nem ez volt az első kiruccanása a Csendes-óceáni szigetvilágba. Tizenkét évvel a Kon-Tiki kaland előtt feleségével, Livvel együtt azzal az elhatározással költöztek az isten háta mögötti Polinéziába, hogy végleg elhagyják a civilizációt. Ebből a célból szemelték ki a Föld legelhagyatottabbnak tűnő pontját, a Marquises-szigetcsoporthoz tartozó Fatuhiva szigetét.
„Vissza a természethez? Búcsú a civilizációtól? Egy dolog álmodni róla, és más dolog megvalósítani. Én megpróbáltam. Megpróbáltam visszatérni a természethez. Földhöz vágtam az órámat, és torzonborz szakállat meg hajat növesztettem. Pálmafákra másztam élelemért. Elvágtam az összes kötelet, amely a modern világhoz fűzött. Üres kézzel, mezítláb indultam a vadonba. Eggyé váltam a természettel” – írja Heyerdahl a Fatuhiva című könyvében.

Lassanként kiderült, hogy a dzsungelbeli élet sem mentes a gondoktól, és a sziget hitbuzgó őslakói sem jobb emberek, mint a civilizált társadalmak tagjai. Az esős időszak és a szúnyogok végtelennek tűnő megpróbáltatások elé állítják őket. Kénytelenek voltak elhagyni a szigetet, hogy a valamivel civilizáltabb, szomszédos Hivaoa szigetén találjanak segítséget. Csak egy értéktárgyat visznek magukkal: egy Paul Gauguin faragásával díszített, fényesre kopott puskatust.

A közeli Hivaoa szigeten letelepedett, és 1903-ban elhunyt Paul Gauguin hagyatékának a kereskedelmi értéke az égbe szökött. Heyerdahl Tahitin hallotta az anekdotát arról az amerikai turistáról, aki megvásárolta az ablakot, amin állítólag Gauguin részegen kimászott egy átmulatott éjszaka után. A jó befektetés reményében vette meg az rozsdás puskát Willytől, a fatuhivai boltostól, aki apjától, a svájci Grelettől örökölte a Gauguintól ajándékba kapott a puskát.
Hála a felcser Terai gondos kezelésének, begyógyultak a csontig ható tropikus „fe-fe” sebek. Hivaoán bejárták a szigetet, és ismeretlen eredetű, emberi alakot ábrázoló hatalmas kőszobrokat találtak. A kellemesen töltött idő után hőseink felszálltak a szigeteket körbejáró hajóra, és… visszamentek Fatuhivára! Az olvasót kivéve csak őket éri meglepetésként az, hogy a bambuszból épített kunyhójukat időközben belakták az élősködők, és az őslakók továbbra sem voltak barátságosak. Heyerdahlék a sziget túlsó oldalán, egy kikeresztelkedett kannibál kunyhójában húzták meg magukat.

Tei Tetua hamar bizalmába fogadta őket. Tőle hallják a legendát Tikiről, a „Nap fiáról”, a polinéz szigetek lakosainak az ősapjáról, aki hajón érkezett kelet felől Polinéziába. Ugyanakkor a 7000 kilométerre keletre fekvő Dél-Amerikában keringő legenda szerint az inkák elől menekülő fehér Nap-isten, Kon-Tiki nyugat felé hajózott el balsafa tutaján. A Hivaoa dzsungelében talált kőszobrok hasonlósága a Peruban találtakkal tökéletesen illik mindehhez.
A Fatuhiva-i kalandból így született meg a polinéziai szigetek – máig is vitatott – benépesedésének az elmélete, és a Kon-Tiki expedíció ötlete.
Thor Heyerdahlt a történelem mellett az emberiség jövője is foglalkoztatta. Erről vall az 1974-ben írt Fatuhiva című könyve befejező soraiban:
„A végpusztulás prófétáinak kétségbeesett hangját hallani világ minden tájáról, akik a számítógép görbéi és a statisztika segítségével hírdetik azt, hogy az emberiség a teljes pusztulás felé tart. Az őket ellenzők éppolyan szorgalmasan próbálják altatni a tömegeket. Minden rendben van. A tudomány majd megoldja, Mi a többiek folytassuk nyugodtan a tévézést.
Több és több fiatal válik bizonytalanná. Tiltakoznak, és a lehető legváltozatosabb módon mutatják ki a modern világgal szembeni megvetésüket. Menekülnek a kényelem elől, inkább csavargók lesznek. A luxus elől azzal, hogy rongyos ruhákba járnak. Vagy egy sarokba bújva drogoznak. Szemrehányással illetjük őket, ők pedig minket. Ugyanakkor mi vagyunk a tegnap szülei, ők pedig a holnapé. Fiatal gondolatokkal, élénk tekintettel próbálnak mondani valamit. Azt, hogy az életet, ami egyszerű, azt bonyolulttá tesszük.”

Forrás: hobbiszakács-blog.hu

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ