(szomorú barátok vigasztalására)

Letarolták kertedet a sáskák,
Siserahad: kujonok és kurvák,
Beszélhettél, de kinek, kinek?
Nem fájt a kínod senkinek.

Üvegszemmel bámultak a lánykák,
Arcukon anyai csókok, várták,
Hogy múljék a nyár, az ősz, a tél,
Hozzon esőt a vihar, a szél,

S röpítse messze e kísértet-tájat
Csikóján az anya kancának,
Kit oly sokan megültek virradásig,
Egyik jött, mint távozott a másik.

Lerágva, pusztán hagyták ott a kertet,
Sebre sebet, foltra foltot ejtett
A béna indulat, mignem kitett a házból,
Télbe vetett a délutáni nyárból.

Kisarjad-e még valaha a kert? –
Kérded vádlón, a múltad elhevert,
Katáng kórói közt bóbiskol a fény,
Útjában sötét sáska-rém.

New Eltham, 2021. december 8.