Székedi Ferenc: Karácsonyvárás Marosvásárhelyen
Erről a főtéren, a híres-nevezetes egykori óra helyén álló szerkezetről egy marosvásárhelyi újságíró úgy vélekedett, a rá jellemző iróniával, hogy visszatérnek a kétszázötven évvel ezelőtti boszorkányégetésekhez. A Facebookon erre viharos vita kerekedett, nem csak a vásárhelyiek körében. Ezt a fotót én még a komment-vihar előtt készítettem, és egész egyszerűen megkérdeztem a jelenlevő szakembertől, hogy mi ez? Copac caritativ, azaz karitatív fa – magyarázta. Az európai nagyvárosokban a Rotary Club és más hasonló intézmények így hívják fel a figyelmet Karácsony időszakában az adományozás fontosságára, majd telefonján mutatta meg a párizsi, berlini, budapesti, prágai hasonló szerkezeteket. Így Marosvásárhely is csatlakozik a mozgalomhoz. A kúp majd megtelik, a folyamatosan beépített csutakokat az ünnepek után a Városháza saját jegyzéke alapján szétosztja a rászorulóknak.
Forrás: szerző FB-oldala
Pusztai Péter rajza
2021. december 21. 12:22
Az egyik Facebook csoportban én is láttam egy képet, amint még a rönkök a földön hevertek. Azzal a szöveggel volt kirakva, hogy modern művészet. És az emberek elhitték, hogy valami művészi irányzatot követnek a földön heverő fák…
Másnap magam is el akartam menni, hogy a helyszínen lássam a dolgot, de akkora jött egy másik felvétel, ahol tisztázták, hogy miről van szó.
Tanulság: ha köztéren akarunk játékonykodni, akkor legalább minden irányból feszítsünk ki egy rollupot, hogy tudják az emberek, hogy mi történik.
Mellesleg Romániában a jótékonykodás is csak úgy működik, hogy tudok én róla, a komám, s a többi ember nem számít, mert úgy sem adakoznának…