Az idő alsó folyásán éldegélek,
madárlábalakú deltában, teraszos
lélekkunyhómban az ablakkal
együtt ébredek, joghurtba kevert
zabkását reggelizem… joghurthal,
mert kolozsvári diákéveim fő menüjére

emlékeztet: az olcsó kiflire és aludttejre
az amfiteátrumos órák előtt és után,
s ha jutott a lábbuszozással megspórolt
aprópénzből, a napra alvó estéken is.
Aztán ráérősen kávézom, közben megnézem,
érkezett-e levél, s ha igen, úgy örülök,
mint gyerekkoromban a cérnára kötött
gombostűhorgon ficánkoló halnak.

Gazdag vidék ez, hol áll, hol alig folyik
az idő, egy élet hordaléka alakította ki
madárlábalakját; sok itt a hal, a madár,
egész nap halászhatnék, vadászhatnék,
életem leggazdagabb szakasza lehetne.

Ehelyett hangulataimból szárnyakat
növesztek a kezemre, kicsit repülök
a tenger és a folyó fölött, amíg bírják
a tollak, s zuhanás után gyakorolom
a visszaúszást lélekkunyhóm zsombékos
teraszára…

2021. 11. 08.